Magyar és nemzetközi szakirodalom és egészségügyi problémák

A hivatalos magyar és nemzetközi szakirodalom sokrétűen foglalkozik a termékben lévő összetevők hatóanyagaival kapcsolatos elméleti alapokkal, tudományos vizsgálatokkal, gyakorlati tapasztalatokkal. A tudatos fogyasztó számára kötelező tájékoztatást adnunk arról, amit megvásárol. Jelen tájékoztató a fogyasztók megfelelő és teljeskörű tájékoztatását, valamint a megalapozott és tudatos fogyasztói döntés segítését szolgálja az epesavak és a gyógynövények élettani hatásaira vonatkozó szakirodalom vázlatos bemutatásával. Jelen tájékoztató összeállítása során mindenben a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény használati és kezelési útmutatóra vonatkozó rendelkezései, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény élelmiszerek címkézésére vonatkozó rendelkezései és a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény általános előírásai valamint EU 2000/13/EK és 1924/2006/EK irányelvek illetve rendeletek szerint jártunk el, szem előtt tartva a jogszabályok azon törekvését, hogy a fogyasztó a lehető legteljesebb és legrészletesebb információval rendelkezzen az általa megvásárolni szándékozott vagy már megvett termékkel és annak hatóanyagaival kapcsolatosan. A termék alapanyagaival kapcsolatos információk ismeretterjesztő célzatúak, nem utalnak a termékkel kapcsolatos összhatásokra, amit célzottan a terméktájékoztatóban találnak meg.

Az AntiBac készítményt mindenki saját felelősségére használja és ajánlott, hogy az orvosával is egyeztessen!

Tünetek, és a hatóanyagok közvetett vagy közvetlen hatása

A sorok előtti "+" jelre kattintva láthatóvá teheti, a "-" jelre kattintva pedig eltüntetheti az adott tünethez / hatásterülethez tartozó cikkeket és szakértői videó beszélgetéseket.

B2 – Antiviral potential of garlic (Allium sativum) and its organosulfur compounds: A systematic update of pre-clinical and clinical data

Antiviral potential of garlic (Allium sativum) and its organosulfur compounds: A systematic update of pre-clinical and clinical data Download – PDF ABSTRACT Background Garlic (Allium sativum L.) is a common herb consumed worldwide as functional food and traditional remedy for the prevention of infectious diseases since ancient time. Garlic and its active organosulfur compounds (OSCs) have been reported to alleviate a number of viral infections in pre-clinical and clinical investigations. However, so far no systematic review on its antiviral effects and the underlying molecular mechanisms exists. Scope and approach The aim of this review is to systematically summarize pre-clinical and

Tovább olvasom »

B3 – Chemical Constituents and Pharmacological Activities of Garlic (Allium sativum L.): A Review

Chemical Constituents and Pharmacological Activities of Garlic (Allium sativum L.): A Review Download – PDF ABSTRACT Medicinal plants have been used from ancient times for human healthcare as in the form of traditional medicines, spices, and other food components. Garlic (Allium sativum L.) is an aromatic herbaceous plant that is consumed worldwide as food and traditional remedy for various diseases. It has been reported to possess several biological properties including anticarcinogenic, antioxidant, antidiabetic, renoprotective, anti-atherosclerotic, antibacterial, antifungal, and antihypertensive activities in traditional medicines. A. sativum is rich in several sulfur-containing phytoconstituents such as alliin, allicin, ajoenes, vinyldithiins, and flavonoids such

Tovább olvasom »

B4 – Assessment report on Allium sativum L., bulbus

Assessment report on Allium sativum L., bulbus Download – PDF Introduction Description of the herbal substance(s), herbal preparation(s) or combinations thereof. The aim of this report is to assess the non-clinical and clinical data available on Allium sativum for preparing a European Union herbal monograph. This report is based on the documentation published in the literature.Herbal substance(s) Allium sativum L., bulbus The composition of Allium bulbus is complex. Garlic contains volatile oil (0.1-0.36%), the major components are sulphur compounds like alliin. It contains also proteins (amino acids, glutamyl peptides…), glucides, enzymes (alliinase, peroxidase, myronidase…) Allicin is formed from alliin by

Tovább olvasom »

D3 – Marrubium vulgare L.: A Phytochemical and Pharmacological Overview

Marrubium vulgare L.: A Phytochemical and Pharmacological Overview Download – PDF Abstract Marrubium vulgare is a plant with high bioactive potential. It contains marrubiin, a labdane diterpene that is characteristic for this genus, as well as a complex mixture of phenolic compounds. According to numerous studies, M. vulgare acts as a good antioxidant agent, and due to this, it could potentially be useful in treatments of cancer, diabetes mellitus, and liver diseases. In addition, its anti-inflammatory, wound-healing, antihypertensive, hypolipidemic, and sedative potential are discussed. Apart from that, its antimicrobial activity, especially against Gram+bacteria, fungi, herpes simplex virus, and parasites such

Tovább olvasom »

D5 – Evaluation of In Vitro Antioxidant and In Vivo Anti-inflammatory Potential of White Horehound (Marrubium vulgare L) Leaves

Evaluation of in vitro antioxidant and in vivo anti-inflammatory potentialof white Horehound (Marrubium vulgare) Leaves Download – PDF Abstract The present study was designed to explore the anti-inflammatory effect and antioxidant potential of the methanolic extract of Marrubium vulgare leaves, a popular traditional medicinal herb. In vivo anti-inflammatory activity was evaluated by the paw edema assay induced by Carrageenin in rat model, while antioxidant activity was evaluated by two tests: Assay of free radical-scavenging activity on DPPH and Ferric reducing antioxidant plasma (FRAP). Total phenolic and total flavonoid contents of the crude methanol extract were also determined by Folin-Ciocalteu’s phenol

Tovább olvasom »

D6 – A methanolic extract of Marrubium vulgareL. suppresses inflammatory responses in isoproterenol induced myocardial infarction in rat

A methanolic extract of Marrubium vulgare L. suppresses inflammatory responses in isoproterenol induced myocardial infarction in rat Download – PDF Background and Aims: Marrubium vulgare (Lamiaceae) is a medicinal herb and have been shown to have strong anti-inflammatory activities. The aim of the present study was to investigate the cardio protective effects of the methanolic extract of the plant on isoproterenol-induced acute myocardial infarction (MI). CONCLUSION It is well known that inflammation plays a key role in the development of cardiovascular diseases. The results of our study demonstrated that a methanolic extract of Marrubium vulgare has strong protective effects against

Tovább olvasom »

E11 – Efficacy of Curcumin as Adjuvant Therapy to Induce or Maintain Remission in Ulcerative Colitis Patients: an Evidence-based Clinical Review

Efficacy of Curcumin as Adjuvant Therapy to Induce or Maintain Remission in Ulcerative Colitis Patients: an Evidence-based Clinical Review Download – PDF Abstract Background: Treatment guidelines for ulcerative colitis (UC) not yet established. Currently, mesalazine, corticosteroids, and immunomodulators are treatment options for UC. However, they are known to have unpleaseant side effects such as nausea, vomiting, headaches, hepatitis, and male infertility. Curcumin is found in Turmeric plants (Curcuma longa L.), which possesses both anti-inflammatory and antioxidant properties. This study aimed to determine whether curcumin as adjuvant therapy can induce or maintain remission in UC patients. Methods: Structured search in three

Tovább olvasom »

E2 – Immunomodulatory activity of curcumin

Immunomodulatory activity of curcumin Download – PDF Abstract Curcumin, an active ingredient present in Curcuma longa, was analysed for the immunomodulatory activity in Balb/c mice. Curcumin administration was found to increase the total WBC count (15,290) significantly on the 12th day Group of animals treated with vehicle alone showed results similar to that of normal animal (10,130 on 12th day). Curcumin increased the circulating antibody titre (512) against SRBC. Curcumin administration increased the plague forming cells (PFC) in the spleen and the maximum number of RFC was observed on the 6th day (1,130 PFC/10® spleen cells) after immunization with SRBC.

Tovább olvasom »

G5 – Assessment report on Sambucus nigra L., fructus

Assessment report on Sambucus nigra L., fructus Download – PDF Introduction Description of the herbal substance(s), herbal preparation(s) or combinations therefore. Herbal substance(s) The herbal substance consists of the dried, ripe berries of Sambucus nigra L. (elderberry). The wrinkled, more or less spherical dropes are dark violet-black and slightly glossy with a size around 0.5 cm. Usually, they contain three, somewhat elongated stones, each of which has a seed inside the hard endocarp. Fruit stalks are occasionally present. Elderberry belongs to the family Caprifoliaceae (Wichtl 2004). Elder berries taste sweet and sourish with a characteristic aroma (Bisset and Wichtl 2001,

Tovább olvasom »

Mi motiválta az AntiBac kapszula kifejlesztését? Fertőzések mellékhatásai és szövődményei ellen véd

Mi motiválta az AntiBac kapszula kifejlesztését? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melynek kifejlesztését az alábbiak motiválták: Jelenlegi fertőzéses időszak A GALLMET kapszula tapasztalatainak továbbfejlesztése Az emberi szervezet védekezőképességének támogatása epesavakkal és gyógynövényekkel További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/Veconr6CK28

Tovább olvasom »

A fiziko-kémiai védelem alapja az epesavak detergens hatása – szöveg

Dr. Bertók Lóránd professzor – Természetes ellenállóképesség: Epesavak és endotoxinok szerepe Szerző: Dr. Bertók Lóránd professzor Cím: Természetes ellenállóképesség: Epesavak és endotoxinok szerepe Megjelenés helye: Studio Physologia 3, Scientia Kiadó, Budapest 1997 Dokumentum letöltése PDF-ben Részlet: Kísérleteken bizonyították, hogy a Gram-negatív baktériumokból felszabaduló endotoxin azért nem okoz tüneteket mert a bélben állandóan jelenlevő epesavak detergens hatásuk révén azt a helyszínen “feldarabolják”, nem mérgező kisebb részekre hasítják, melyek a bélben lévő fehérjékhez kötődnek.Bizonyítani Lehetett tehát, hogy az endotoxin csak epesav hiány esetén tud felszívódni a bélcsatornából.A beadott epesavak ugyanis pótolhatják a szervezet pillanatnyi hiányát és belépve “bél-máj” körforgalomba fokozzák az epesavak

Tovább olvasom »

A1 – Antiviral properties of Elderberry

Antiviral properties of Elderberry Download – PDF ABSTRACT Sambucus nigra products (Sambucol) have antiviral properties against different strains of influenza virus. Sambucol Elderberry Extract and its formulations activate the healthy immune system by increasing inflammatory cytokine production. Standardized elderberry liquid extract possesses antimicrobial activity against both Gram-positive bacteria of Streptococcus pyogenes and group C and G Streptococci, and the Gram-negative bacterium Branhamella catarrhalis in liquid cultures. Sambucus Formosana Nakai stem ethanol extract displayed the strong anti-HCoV-NL63 (human coronavirus NL63) potential. Source:https://www.researchgate.net/publication/340236781_Antiviral_properties_of_Elderberry

Tovább olvasom »

A3 – Inhibitory activity of a standardized elderberry liquid extract against clinically-relevant human respiratory bacterial pathogens and influenza A and B viruses

Inhibitory activity of a standardized elderberry liquid extract against clinically-relevant human respiratory bacterial pathogens and influenza A and B viruses Download – PDF Abstract Background: Black elderberries (Sambucus nigra L.) are well known as supportive agents against common cold and influenza. It is further known that bacterial super-infection during an influenza virus (IV) infection can lead to severe pneumonia. We have analyzed a standardized elderberry extract (Rubini, BerryPharma AG) for its antimicrobial and antiviral activity using the microtitre broth micro-dilution assay against three Gram-positive bacteria and one Gram-negative bacteria responsible for infections of the upper respiratory tract, as well as

Tovább olvasom »

A9 – Black elderberry (Sambucus nigra) supplementation effectively treats upper respiratory symptoms

Black elderberry (Sambucus nigra) supplementation effectively treats upper respiratory symptoms: A metaanalysis of randomized, controlled clinical trials Download – PDF Abstract Upper respiratory symptoms are often treated with over the counter drugs, antibiotics, and antiviral medications. Due to concerns about safety and efficacy, there is a demand for an alternative solution. Black elderberry (Sambucus nigra) has been used to treat cold and flu symptoms, but there are no large-scale studies or meta-analyses. This meta-analysis quantifies the effects of elderberry supplementation and evaluates moderators including vaccination status and the underlying pathology. This analysis included a total of 180 participants and evaluates

Tovább olvasom »

AntiBac összetevőinek élettani hatásai: epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma

AntiBac összetevőinek élettani hatásai Epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma, fekete bors Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszulák összetételéről és azok élettani hatásairól, melyek a következők: A FEKETE BODZA támogatja az emberi szervezet védelmét biztosító immunrendszert. A FOKHAGYMA hozzájárul a bél mikrobiológiai egyensúlyának a fenntartásához, valamint a káros baktériumok és mikroorganizmusok elleni védekezéshez. A KESERŰ ANDROGRÁFISZ segíti a szervezet természetes védekező képességét, különösen a felső légutak szintjén. Az ORVOSI PEMETEFŰ segíti a béltraktust, hozzájárul az egészséges emésztéshez, a máj és epe normál működéséhez. A KURKUMA + FEKETE BORS segíti az immunrendszert, a tüdő és a légutak egészségét, valamint az allergiákkal szembeni

Tovább olvasom »

Az immunrendszer erőssége és az epesavak összefüggése – Videó megtekintéséhez kattintson!

Az immunrendszer erőssége és az epesavak összefüggése Szakértői beszélgetés Dr Balaicza Erikával (orvos, belgyógyász, természetgyógyász) Fix TV – Szinusz című műsor 2015.06.08. Az epesav fertőtlenítő hatása a zsírbontó funkciójának köszönhető. A vírusok, baktériumok és kórokozók zsírt tartalmazó vázát  lebontja. Az immunsejtek számára hozzáférhetőbbé teszi a kórokozókat, így tehermentesíti az immunrendszert.

Tovább olvasom »

B13 – The association of garlic with Helicobacter pylori infection and gastric cancer risk

The association of garlic with Helicobacter pylori infection and gastric cancer risk: A systematic review and meta-analysis Download – PDF Abstract Background Garlic may be protective against Helicobacter pylori infection and gastric cancer development. We conducted this study to quantitatively update evidence on garlic intake and gastric cancer with the inclusion of most recent cohort studies and qualitatively summarize epidemiological studies of garlic consumption and Helicobacter pylori infection. Materials and methods PubMed, Embase, MEDLINE, and Cochrane Library were searched on April 2018. We conducted a meta-analysis to determine whether garlic intake reduced gastric cancer risk using random-effect models and a

Tovább olvasom »

B15 – Review: antimicrobial properties of allicin used alone or in combination with other medications

Review: antimicrobial properties of allicin used alone or in combination with other medications Download – PDF Abstract Garlic (Allium sativum L.) is a well-known spice widely utilised for its medicinal properties. There is an extensive record of the many beneficial health effects of garlic which can be traced back to as early as the ancient Egyptian era. One of the most studied properties of garlic is its ability to cure certain ailments caused by infections. In the 1940s, the antimicrobial activities exhibited by garlic were first reported to be due to allicin, a volatile compound extracted from raw garlic. Since

Tovább olvasom »

B17 – Plants of the genus Allium as antibacterial agents: From tradition to pharmacy

Plants of the genus Allium as antibacterial agents: From tradition to pharmacy Download – PDF Abstract Plants belonging to the genus Allium are widely cultivated and used all over the world as food and medicinal plants. Since ancient times, these plants, particularly garlic (Allium sativum L.) and onion (Allium cepa L.), have represented important components of typical recipes and traditional healing systems. Not the least of which, their use as food biopreservatives is well documented, due to the relevant antibacterial activity of their extracts and essential oils. In addition to garlic and onion, this review article deals with the main

B8 – Garlic intake and the risk of colorectal cancer A meta-analysis

Garlic intake and the risk of colorectal cancer A meta-analysis Download – PDF Abstract This was a meta-analysis of epidemiological articles that aimed to estimate the association of garlic intake with the risk of colorectal cancer (CRC). Electronic databases, including the Cochrane Database of Systematic Reviews, PubMed, and EMBASE, were systemically searched from inception to May 2019 to identify related articles. In addition, a random model was used to pool the included evidence based on heterogeneity. Additionally, subgroup analyses were carried out to examine the differences between different groups. The stability of our findings was tested through sensitivity analyses. Publication

Tovább olvasom »

Candida, vírus és baktérium fertőzések kapcsolata az epesavakkal – Videó megtekintéséhez kattintson!

Candida, vírus és baktérium fertőzések kapcsolata az epesavakkal Szakértői beszélgetés Dr Balaicza Erikával (orvos, belgyógyász, természetgyógyász) Fix TV – Szinusz című műsor 2015.06.08. Ha nem megfelelő emésztés, hanem erjedés és rothadás útján bomlik le valami az emésztőrendszerünkben, akkor a gyomorban és a bélfalon található hasznos bélflórák is károsodnak. A habzsoló evés, a stresszes életmód, ha sok kávét iszik valaki, sok szénhidrát fogyasztással párosulva, akkor a hasnyálmirigy működésében zavar léphet fel és az erjedéssel lebomló étel tönkreteheti a baktérium flórát a szervezetben. A baktériumflóra arányának eltolódása kedvez a különböző gombás betegségek megjelenésének, így a Candida létrejöttének is. Tehát nem megfertőződünk vele,

Tovább olvasom »

D2 – Phytochemical screening and antiviral activity of Marrubium vulgare

Phytochemical screening and antiviral activity of Marrubium vulgare Download – PDF Introduction Aims: The present study is to investigate the phytochemical content, cytotoxicity and antiviral activity of the crude and fractions from Marrubium vulgare. Methodology and results: The crude methanol extract and fractions using hexane, chloroform, ethyl acetate and n-butanol of M. vulgare whole plant were produced in this study. Qualitative phytochemical analysis revealed the presence of flavones aglycones and steroid in all preparations except for the hexane fraction. Carbohydrates, saponins were found present in the crude and ethyl acetate extracts while tannin was detected in the crude, ethyl acetate

D4 – Chemical Characterization and Antibacterial Activity of Phases Obtained from Extracts of Artemisia herba alba, Marrubium vulgare and Pinus pinaster

Chemical Characterization and Antibacterial Activity of Phases Obtained from Extracts of Artemisia herba alba, Marrubium vulgare and Pinus pinaster Download – PDF Abstract The objective of this study is the phytochemical characterization and antibacterial activity of Artemisia herba alba, Marrubium vulgare and Pinus pinaster. The antibacterial potential of different fractions of ethyl acetate, diethyl ether and 1 butanol extracts of the three plants were tested on four strains of bacteria: Staphylococcus aureus, Escherichia coli, Proteus vulgaris and Pseudomonas aeruginosa. The results of phytochemical screening showed a rich and varied composition of secondary metabolites: flavonoids, tannins, terpenes, sterols, coumarins and saponins

Tovább olvasom »

Epesavak szerepe a szervezet fiziko-kémiai védelmében – AntiBac kapszula

Epesavak szerepe a szervezet fiziko-kémiai védelmében Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melynek kifejlesztéséhez az alábbi magyar szakirodalmak is nagy segítséget nyújtottak: Dr. Bertók Lóránd professzor kutatása: az epesavak detergens (zsírbontó) hatásán alapuló fiziko-kémiai védelem Dr. Hegyi Péter: Az epesav terápia új irányai További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/vdSB6OgpmU8

Tovább olvasom »

Epesavak vírus ellenes hatása és az immunrendszer támogatása

Az emésztés és az epeműködés szerepe az immunrendszer megfelelő működésében és a vírusellenességben – videó Megjelenés helye: D1 TV – Vitalitás című műsor 2020.04.04. Szakértői beszélgetés: Dr. Balaicza Erika orvos, belgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Egyrészt a gyomorban a sósav nagyon sok baktérium, vírus, gomba és mikroorganizmus semlegesítését, lebontását segíti, másrészt lejjebb az alsóbb bélszakaszokban az epének és az epesavaknak is van egy dezinficiáló, tehát fertőtlenítő hatása, és ha nem termelődik megfelelő mennyiségű epe, akkor ezek a fertőtlenítő funkciók sem működnek megfelelően. Ebben az időszakban nemcsak a bevitt ételek felszívódásával és a vitaminok kellő mértékben szervezetbe jutásával tudjuk az

Tovább olvasom »

G10 – Gram-negative versus Gram-positive bacteremia: what is more alarmin(g)?

Gram-negative versus Gram-positive bacteremia: what is more alarmin(g)? Download – PDF Abstract Gram-negative bacteremia has been associated with severe sepsis, although the exact mechanism and pathophysiological diff erences among bacterial species are not well understood. In the previous issue of Critical Care, Abe and colleagues report results of a retrospective study that show a signifi cantly higher incidence of Gram-negative bacteremia among adult intensive care unit patients with septic shock than in those with sepsis or severe sepsis. In this study, C-reactive protein and IL-6 levels were signifi cantly higher in Gram-negative bacteremia than in Grampositive bacteremia. These observations suggest

Tovább olvasom »

G16 – Az endotoxin élettani hatásai

Az endotoxin élettani hatásai Download – PDF Az endotoxin fiziológiai szerepe emberi szervezet esetében sokrétű és dózisfüggő. Ma már tudjuk, hogy az endotoxinok csak akkor fejtik ki hatásukat, ha elszabadulnak a Gram-negatív baktérium felszínéről. Ez akkor történhet meg, ha a baktérium elpusztul, vagy ha szaporodni kezd. Normális esetben az emlősök szervezetében több millió Gram-negatív baktérium él, és nem okoz egészségkárosító problémát. Kóros esetben, nagyobb mennyiségben a vérbe kerülő endotoxin hatására kialakul az endotoxémia, amely traumát és sokkot okozhat. Az endotoxinok főként a makrofágokon keresztül fejtik ki hatásukat. Ezek a védelmező szerepet játszó sejtek rendes esetben bekebelezik és lebontják a szervezetre

Tovább olvasom »

G17 – Gram negative sepsis and shock

Gram negative sepsis and shock Download – PDF Abstract In the modern hospital gram negative bacteremia and the associated condition of septic shock are common occurrences. In the United States the estimated incidence of gram negative bacteremia ranges from 71,000 to 330,000 cases annually. Fatalities attributed to this disease are between 18,000 and 132,000 each year. Sepsis is defined as a systemic disease caused by microorganisms or their products in the blood. Bacteremia is the presence of viable organisms in the circulation. Gram negative bacteremia in the critically ill patient is synonymous with gram negative sepsis. Septic shock is a

Tovább olvasom »

G18 – Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon

Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon Download – PDF Abstract Incidence of nosocomial infections and antibiotics resistance in intensive care units is increasing worldwide. Blood-stream infections of Gram-negative non-fermentive bacteria are associated with higher mortality. Aim and methods: The aim of this study was to compare the antibiotic sensitivity of nosocomial blood-stream infections between years 2008-2010. Results: There was no difference in the sensitivity of methycillin-resistant Staphylococcus aureus and extended-spectrum beta lactamase producing Klebsiella spp. and Escherichia coli infections between the two years examined. Antibiotic resistance of Acinetobacter baumannii and Pseudomonas infections showed a marked increase

Tovább olvasom »

G9 – Gram-Negative Sepsis: a Dilemma of Modern Medicine

Gram-Negative Sepsis: a Dilemma of Modern Medicine Download – PDF Introduction Gram-negative sepsis, a relatively rare clinical diagnosis only a few decades ago, is perhaps the most important infectious disease problem in hospitals today. Despite recent advances in our understanding of the pathophysiological mechanisms of sepsis and improved antimicrobial therapy, the mortality rate from gram-negative sepsis remains frustratingly high, particularly after the onset of shock. Unfortunately, many of the therapeutic methods proposed over the years for the management of sepsis and its complications have either failed to meet their initial expectations or remain unproved, despite many anecdotal reports. Recently, however,

Tovább olvasom »

Herpesz és egyéb vírusok, baktériumok semlegesítése epesavakkal – Videó

Herpesz és egyéb vírusok, baktériumok semlegesítése epesavakkal Minden méreg, ami bekerül a szervezetbe, és a gyomorsav nem tudja fertőtleníteni, azt az epe semlegesíti. Szakértői beszélgetés: Dr Tihanyi István orvos, iridológus, gyermekgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Echo TV – Vitalitás című műsor 2013.10.15. Az epesavak hatékonyak lehetnek a peplon (lipid, lipoprotein) borítású makrovirusokkal szemben a legújabb nemzetközi kutatások és tudományos szakirodalom alapján, így ide tartoznak még a következő vírusok, például: inluenza- rota-, hepatitisz B/C/D család is, a herpesz vírusok mellett.

Tovább olvasom »

Hogyan működik az AntiBac? Honnan tudja, hogy mely káros baktériumok ellen kell fellépni?

Hogyan működik az AntiBac? Honnan tudja, hogy mely káros baktériumok ellen kell fellépni? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melynek működéséről az alábbiakat érdemes tudni: Az összetevők szelektívek, ezek hatnak bizonyos káros baktériumok ellen Ezek az összetevők nemzetközi tudományos kutatások alapján lettek kiválogatva A szervezet teljes védekezőrendszerét bevonja a hét összetevő hatóanyaga Egyéni hatásuk mellett szinergikusan átfogja a különböző fertőzések szövődményeit: láz, köhögés, végtagfájdalom stb. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/DYbrmAvDlzw

Miben más az AntiBac mint a GALLMET? Átfogó hatás az immunrendszer támogatására

Miben más az AntiBac, mint a GALLMET? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melyből kiderül, hogy miben más az AntiBac, mint a GALLMET: Átfogóan hat az összetevők szinergiája az emberi szervezetre, nem csak az emésztőrendszerre További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/CVcM2kK5lzU

Dr. Bertók Lóránd – Az Epesavak szerepe a szervezet fiziko-kémiai védelmében

Az Epesavak szerepe a szervezet fiziko-kémiai védelmében Szerző: Dr. Bertók Lóránd professzor az orvostudomány (MTA) doktora, címzetes egyetemi tanár Szakirodalom címe: Az Epesavak szerepe a szervezet fiziko-kémiai védelmében Megjelenés helye: Magyar Tudomány, 2008/07 844. oldal Összefoglalás “… Az epesavak általunk felismert és azóta mások által is megerősített fontos hatása a szervezet különleges – a bélben érvényesülő – védelme. Ez a detergens hatás az epesavaktól függ. Erre a bakteriális endotoxinok (Gram-negatív baktériumok lipopoliszaharid jellegű sejtfalanyagai – belső mérgek) bélből történő „felszívódásának” vizsgálata során derült fény. Valószínűnek látszik, hogy az időleges és részleges epesavhiány fontos lehet, például a herpeszfertőzések kialakulásában nagyobb táplálkozási túlterhelések

Tovább olvasom »

Dr. Bertók Lóránd – Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban

Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban Szerző: Dr. Bertók Lóránd professzor az orvostudomány (MTA) doktora, címzetes egyetemi tanár Szakirodalom címe: Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban Megjelenés helye: Magyar Tudomány 2004/10 1130. oldal Letöltés PDF-ben

Tovább olvasom »

Dr. Tihanyi László – Méregtelenítés – szöveg

Szerző: Dr. Tihanyi László Szakirodalom címe: Méregtelenítés Megjelenés helye: http://bolthely.hu/drtihanyi/oldal/egyeni&id=4a4a78362b0f5_Meregtelenites Megjelenés ideje: Ismeretlen Letöltés PDF-ben Méregtelenítés A szervezet méregtelenítését a vesék és a máj végzi. Előbbiről korábban már volt szó, most szenteljünk egy kis figyelmet a májnak. A máj a méregtelenítő funkciója során epét termel. Az epe sok összetevőből áll, de a legfontosabbak a bilirubin és az epesavak. A bilirubin az epe zöld színéért felelős és a vörösvértestek bomlása során keletkezik a hem-ből. Az epesavak szerepe az emésztésben nem nélkülözhető. A zsírcseppeket apró cseppecskékké szakítják, emulgeálják, ezáltal a zsírbontó lipáz enzim hatékonyabban képes működni. A máj által kiválasztott epe a vékonybélbe

Tovább olvasom »

Epesavak és a szervezeti fiziko-kémiai védelme – szöveg

Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban Szerző: Dr. Bertók Lóránd professzor az orvostudomány (MTA) doktora, címzetes egyetemi tanár Cím: Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban Megjelenés helye: Magyar Tudomány 2004/10 – 1130. oldal Természetes körülmények között – bizonyos kóros esetekben – az endotoxin mindig a bélből szívódik fel a keringésbe, és indít el kóros folyamatokat. Természetes körülmények között azonban az epesavak védik a szervezetet a bélben mindig jelen lévő endotoxinok ellen, mert azokat atoxikus részekre hasítják. Kiderült az is, hogy ez a védelem minden lipoid szerkezetű ágens (például burokkal bíró

Tovább olvasom »

Epesavak hatása az endotoxinokra – szöveg

A szervezet fiziko-kémiai defenziója Szerző: Dr. Bertók Lóránd professzor Cím: A szervezet fiziko-kémiai defenziója Megjelenés helye: Biológia 25. évfolyam 1977 – 127-134. oldal Az epe szerepére utalt az a megfigyelésünk is, hogy a parenterálisan endotoxinnal mérgezett egerekben boncoláskor igen feltűnő az ödémás vékonybél kifejezett sárga színe, epés beivódása. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a szervezet megpróbál a kórok ellen a természetes helyén, a bélben védekezni, de a támadás nem onnan éri, és tulajdonképpen „fals” védekezési reakciót produkál. Tudjuk továbbá azt is, hogy a bakteriális endotoxin kémiailag egy lipopoliszacharid molekula, amelyben a toxikus hatás valószínűleg a zsírsavakban gazdag lipoid részhez

Tovább olvasom »

Epesavak hatása az immunrendszerre, endotoxinokra, mikroorganizmusokra – Videó megtekintéséhez kattintson!

Epesavak hatása az immunrendszerre, endotoxinokra, mérgező anyagokra – Videó Szakértői beszélgetés Dr Balaicza Erikával (orvos, belgyógyász, természetgyógyász) Fix TV – Szinusz című műsor 2017.04.19. Az epesavak az immunrendszer számára fontosak direkt és indirekt módon is. Lebontják a vírusok és baktériumok lipo-poliszacharid rétegeit illetve a bélben keletkező endotoxinok és az oda táplálékkal bejutó kórokozók zsírkomponensét. Ez a fertőtlenítő szerepük. Ha nem szeretnénk, hogy a szervezetünkbe bejutó mikroorganizmusok a bélben felszívódva bekerüljenek a vérbe, akkor az epesavakra feltétlenül szükség van. Ugyanis az epesav az előbb leírt módon fertőtleníti az ételt és így védik szervezetünket a kórokozóktól. Emellett segítik az epesavak a salaktalanítást,

Tovább olvasom »

F43 – Nomenclature and Significance of Innate/Natural Immune Mechanisms and of Species Specific Resistance

Nomenclature and Significance of Innate/Natural Immune Mechanisms and of Species Specific Resistance Download – PDF Abstract The immune system of higher animals comprised of two parts: Innate –or Natural – (INIM-NIM) and Adaptive Immunity (ADIM). Innate resistance includes physical barriers (e.g. skin, cornea, mucous membranes, the blood-brain barrier ­BBB) chemical defense (HCl in the stomach, bile acids in the intestines, enzyme based protection) and Species Speci.c Resistance (SSR) to viruses and other pathogens. SSR may occur because of the lack of proper receptors for the pathogen to establish itself in the resistant animal species. Therefore, SSR is a phylogenetically determined

Tovább olvasom »

G16 – Az endotoxin élettani hatásai

Az endotoxin élettani hatásai Download – PDF Az endotoxin fiziológiai szerepe emberi szervezet esetében sokrétű és dózisfüggő. Ma már tudjuk, hogy az endotoxinok csak akkor fejtik ki hatásukat, ha elszabadulnak a Gram-negatív baktérium felszínéről. Ez akkor történhet meg, ha a baktérium elpusztul, vagy ha szaporodni kezd. Normális esetben az emlősök szervezetében több millió Gram-negatív baktérium él, és nem okoz egészségkárosító problémát. Kóros esetben, nagyobb mennyiségben a vérbe kerülő endotoxin hatására kialakul az endotoxémia, amely traumát és sokkot okozhat. Az endotoxinok főként a makrofágokon keresztül fejtik ki hatásukat. Ezek a védelmező szerepet játszó sejtek rendes esetben bekebelezik és lebontják a szervezetre

Tovább olvasom »

G17 – Gram negative sepsis and shock

Gram negative sepsis and shock Download – PDF Abstract In the modern hospital gram negative bacteremia and the associated condition of septic shock are common occurrences. In the United States the estimated incidence of gram negative bacteremia ranges from 71,000 to 330,000 cases annually. Fatalities attributed to this disease are between 18,000 and 132,000 each year. Sepsis is defined as a systemic disease caused by microorganisms or their products in the blood. Bacteremia is the presence of viable organisms in the circulation. Gram negative bacteremia in the critically ill patient is synonymous with gram negative sepsis. Septic shock is a

Tovább olvasom »

G18 – Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon

Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon Download – PDF Abstract Incidence of nosocomial infections and antibiotics resistance in intensive care units is increasing worldwide. Blood-stream infections of Gram-negative non-fermentive bacteria are associated with higher mortality. Aim and methods: The aim of this study was to compare the antibiotic sensitivity of nosocomial blood-stream infections between years 2008-2010. Results: There was no difference in the sensitivity of methycillin-resistant Staphylococcus aureus and extended-spectrum beta lactamase producing Klebsiella spp. and Escherichia coli infections between the two years examined. Antibiotic resistance of Acinetobacter baumannii and Pseudomonas infections showed a marked increase

Tovább olvasom »

AntiBac jótékony hatása a májra, epére, patkóbélre, hasnyálmirigyre és a belek egészségére

AntiBac jótékony hatása a májra, epére, patkóbélre, hasnyálmirigyre és a belek egészségére Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról: máj, epe, patkóbél, hasnyálmirigy, belek egészségének kapcsolata az AntiBac-kal. Cukorbetegség, puffadás, IBS és a jó emésztés kapcsolata. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/tBRQvgGJda4

Tovább olvasom »

AntiBac kapszula ajánlott adagolása és ellenjavallatai

AntiBac kapszula ajánlott adagolása és ellenjavallatai Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszula ajánlott adagolásról: naponta 1-2 kapszula, maximum 4. Üres gyomorra nem ajánlott a szedése és a kapszula szétbontása tilos. A szedés ellenjavallatai: heveny eperohamok, véralvadást gátlók szedése valamint allergia esetén. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28. Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő

Tovább olvasom »

AntiBac összetevőinek élettani hatásai: epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma

AntiBac összetevőinek élettani hatásai Epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma, fekete bors Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszulák összetételéről és azok élettani hatásairól, melyek a következők: A FEKETE BODZA támogatja az emberi szervezet védelmét biztosító immunrendszert. A FOKHAGYMA hozzájárul a bél mikrobiológiai egyensúlyának a fenntartásához, valamint a káros baktériumok és mikroorganizmusok elleni védekezéshez. A KESERŰ ANDROGRÁFISZ segíti a szervezet természetes védekező képességét, különösen a felső légutak szintjén. Az ORVOSI PEMETEFŰ segíti a béltraktust, hozzájárul az egészséges emésztéshez, a máj és epe normál működéséhez. A KURKUMA + FEKETE BORS segíti az immunrendszert, a tüdő és a légutak egészségét, valamint az allergiákkal szembeni

Tovább olvasom »

E18 – Postprandial Responses of Serum Bile Acids in Healthy Humans after Ingestion of Turmeric before Medium/High-Fat Breakfasts

Postprandial Responses of Serum Bile Acids in Healthy Humans after Ingestion of Turmeric before Medium/High-Fat Breakfasts Download – PDF Abstract Bile acids (BAs) are known to regulate a number of metabolic activities in the body. However, very little is known about how BAs are affected by diet. This study aims to investigate whether a single dose of turmeric‐based beverage (TUR) before ingestion of medium‐ (MF) or high‐fat (HF) breakfasts would improve the BA profile in healthy subjects. Postprandial BAs are measured using protein precipitation followed by ultra‐high‐performance liquid chromatography‐mass spectrometry analysis. The concentration of BAs is generally higher after HF

Tovább olvasom »

Emésztési zavarok, pattanásos bőr epeproblémákra utalnak

Emésztési zavarok, pattanásos bőr epeproblémákra utalnak Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról: aki gyakran puffad, akinek emésztési zavarai jelentkeznek, pattanásos a bőre, érdemes elgondolkodni, hogy epeproblémái lehetnek. Vegetáriánus étkezést folytatóknál jelentkeznek gyakran ezek a tünetek, mert a szervezetük elszokik a jó epetermeléstől. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/BbxE0QKl-SM

Tovább olvasom »

Epesavak szerepe a szervezet fiziko-kémiai védelmében – AntiBac kapszula

Epesavak szerepe a szervezet fiziko-kémiai védelmében Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melynek kifejlesztéséhez az alábbi magyar szakirodalmak is nagy segítséget nyújtottak: Dr. Bertók Lóránd professzor kutatása: az epesavak detergens (zsírbontó) hatásán alapuló fiziko-kémiai védelem Dr. Hegyi Péter: Az epesav terápia új irányai További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/vdSB6OgpmU8

Tovább olvasom »

F17 – The biological importance of bile salts

The Biological Importance of Bile Salts Download – PDF Abstract Yet another text on bile salts? Well, yes, but a book with a difference: it is aimed particularly at biologists and has an emphasis on the comparative biochemistry and evolutionary aspects of bile acids and bile alcohols. Professor Haslewood Notes and Activities paints a large canvas and covers the physiology, chemistry, biosynthesis, medical significance, as well as the comparative biochemistry of these important sterols; and all in a mere 190 pages. Intentionally the chemistry of the bile salts has not been presented in any detail. The book is well set

Tovább olvasom »

F30 – GUTS AND GALL: Bile acids in regulation of intestinal epithelial function in health and disease

GUTS AND GALL: Bile acids in regulation of intestinal epithelial function in health and disease Download – PDF Introduction Bile acids, classically known for their roles in facilitating the digestion and absorption of dietary lipids, are now also appreciated as a family of enteroendocrine hormones that have important roles in regulating many aspects of mam- malian physiology, both within and outside the intestinal tract. Driven largely by the discovery of two new bile acid receptors at the turn of the millennium, the past two de- cades have seen a renaissance in research activity that has firmly placed bile acids as

Tovább olvasom »

Hogyan működik az AntiBac? Honnan tudja, hogy mely káros baktériumok ellen kell fellépni?

Hogyan működik az AntiBac? Honnan tudja, hogy mely káros baktériumok ellen kell fellépni? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melynek működéséről az alábbiakat érdemes tudni: Az összetevők szelektívek, ezek hatnak bizonyos káros baktériumok ellen Ezek az összetevők nemzetközi tudományos kutatások alapján lettek kiválogatva A szervezet teljes védekezőrendszerét bevonja a hét összetevő hatóanyaga Egyéni hatásuk mellett szinergikusan átfogja a különböző fertőzések szövődményeit: láz, köhögés, végtagfájdalom stb. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/DYbrmAvDlzw

Tovább olvasom »

Mi az epehiányos állapot? Hogyan ismerhető fel? Hogyan hat rá a GALLMET és az AntiBac?

Mi az epehiányos állapot? Hogyan ismerhető fel? Hogyan hat rá a GALLMET és az AntiBac? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról. Az epehiányos állapot az alábbi tünetekkel jár: Jobb bordaív alatti fájdalom Hátba kisugárzó fájdalom Puffadás Székrekedés Kivilágosodó, akóliás széklet Ezek a tünetek leggyakrabban epekő esetén epehólyag műtét után vagy megtört epevezeték esetén jelentkeznek. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28. Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő

Tovább olvasom »

Mi motiválta az AntiBac kapszula kifejlesztését? Fertőzések mellékhatásai és szövődményei ellen véd

Mi motiválta az AntiBac kapszula kifejlesztését? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melynek kifejlesztését az alábbiak motiválták: Jelenlegi fertőzéses időszak A GALLMET kapszula tapasztalatainak továbbfejlesztése Az emberi szervezet védekezőképességének támogatása epesavakkal és gyógynövényekkel További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/Veconr6CK28

Tovább olvasom »

Miben más az AntiBac mint a GALLMET? Átfogó hatás az immunrendszer támogatására

Miben más az AntiBac, mint a GALLMET? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melyből kiderül, hogy miben más az AntiBac, mint a GALLMET: Átfogóan hat az összetevők szinergiája az emberi szervezetre, nem csak az emésztőrendszerre További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/CVcM2kK5lzU

Tovább olvasom »

AntiBac jótékony hatása a májra, epére, patkóbélre, hasnyálmirigyre és a belek egészségére

AntiBac jótékony hatása a májra, epére, patkóbélre, hasnyálmirigyre és a belek egészségére Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról: máj, epe, patkóbél, hasnyálmirigy, belek egészségének kapcsolata az AntiBac-kal. Cukorbetegség, puffadás, IBS és a jó emésztés kapcsolata. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/tBRQvgGJda4

Tovább olvasom »

AntiBac kapszula ajánlott adagolása és ellenjavallatai

AntiBac kapszula ajánlott adagolása és ellenjavallatai Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszula ajánlott adagolásról: naponta 1-2 kapszula, maximum 4. Üres gyomorra nem ajánlott a szedése és a kapszula szétbontása tilos. A szedés ellenjavallatai: heveny eperohamok, véralvadást gátlók szedése valamint allergia esetén. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28. Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő

Tovább olvasom »

Az epesavak hatása herpesz vírusra – szöveg

Dr. Légrády Péter – Az epesavak hatása vírusokra (Tojás – Táplálkozás – Egészség) Szerző: Dr. Légrády Péter Cím: Tojás – Táplálkozás – Egészség Kiadó: E. P. E. Kft. – Maecenas Könyvkiadó, Budapest – 2001 Az epesavak a lipid, lipoprotein (peplon) burkolatú, nagyméretű vírusokat jó eséllyel hatástalaníthatják. További kutatások tárgya, hogy a vérben lévő – nem túl nagy – epesav-koncentráció mennyiben befolyásolja a peplonos vírusok fejlődését (vagy, hogy képes-e őket féken tartani, netán elpusztítani), melyek közé tartoznak a herpesz-vírusok. Saját tapasztalatunk: rendeződött epesav forgalom mellett az addig gyakran föllobbanó herpeszek többé nem jelentkeztek.

Tovább olvasom »

Az epesavak toxinölő képessége, veszettség elleni hatása – Videó

Az epesavak toxinölő képessége, veszettség elleni hatása Az epesavak toxinölő képessége, veszettség elleni hatása Szakértői beszélgetés: Dr Tihanyi István orvos, iridológus, gyermekgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Echo TV – Vitalitás című műsor 2013.10.15. Az epesavak hatékonyak lehetnek a peplon (lipid, lipoprotein) borítású makrovirusokkal szemben a legújabb nemzetközi kutatások és tudományos szakirodalom alapján, így ide tartoznak még a következő vírusok, például: inluenza- rota-, hepatitisz B/C/D család is, a herpesz vírusok mellett.

Tovább olvasom »

Az epesavak vírusölő hatása: herpesz, sárgaláz és egyéb vírusokra – Videó megtekintéséhez kattintson!

Az epesavak vírusölő hatása: herpesz, sárgaláz és egyéb vírusokra Az epesavak vírusölő hatása: herpesz, sárgaláz. Szakértői beszélgetés: Dr Tihanyi István orvos, irodológus, gyermekgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Echo TV – Vitalitás című műsor 2011.06.02. Az epesavak hatékonyak lehetnek a peplon (lipid, lipoprotein) borítású makrovirusokkal szemben a legújabb nemzetközi kutatások és tudományos szakirodalom alapján, így ide tartoznak még a következő vírusok, például: inluenza- rota-, hepatitisz B/C/D vírus család is, a herpesz vírusok mellett.

Tovább olvasom »

E18 – Postprandial Responses of Serum Bile Acids in Healthy Humans after Ingestion of Turmeric before Medium/High-Fat Breakfasts

Postprandial Responses of Serum Bile Acids in Healthy Humans after Ingestion of Turmeric before Medium/High-Fat Breakfasts Download – PDF Abstract Bile acids (BAs) are known to regulate a number of metabolic activities in the body. However, very little is known about how BAs are affected by diet. This study aims to investigate whether a single dose of turmeric‐based beverage (TUR) before ingestion of medium‐ (MF) or high‐fat (HF) breakfasts would improve the BA profile in healthy subjects. Postprandial BAs are measured using protein precipitation followed by ultra‐high‐performance liquid chromatography‐mass spectrometry analysis. The concentration of BAs is generally higher after HF

Tovább olvasom »

Emésztési zavarok, pattanásos bőr epeproblémákra utalnak

Emésztési zavarok, pattanásos bőr epeproblémákra utalnak Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról: aki gyakran puffad, akinek emésztési zavarai jelentkeznek, pattanásos a bőre, érdemes elgondolkodni, hogy epeproblémái lehetnek. Vegetáriánus étkezést folytatóknál jelentkeznek gyakran ezek a tünetek, mert a szervezetük elszokik a jó epetermeléstől. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/BbxE0QKl-SM

Tovább olvasom »

Epesav kezelés hatása a herpeszre – Videó

Epesav kezelés hatása a herpeszre Krónikus vírusos fertőzések után sokaknak herpesz alakulhat ki, ha zsíros ételt fogyasztanak. Ilyenkor kevesebb epe ürül ki az epehólyagunkból, mivel az epesavak vírusölő képessége is csökken, ezért tud nagymértékben elszaporodni, ezért érdemes lehet ilyenkor epesavak pótlásával kezelni a problémát. Szakértői beszélgetés Dr Balaicza Erikával (orvos, belgyógyász, természetgyógyász)Fix TV – Szinusz című műsor 2015.06.08. https://youtu.be/fGAGduFkcAw

Tovább olvasom »

Epesavak és a szervezeti fiziko-kémiai védelme – szöveg

Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban Szerző: Dr. Bertók Lóránd professzor az orvostudomány (MTA) doktora, címzetes egyetemi tanár Cím: Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban Megjelenés helye: Magyar Tudomány 2004/10 – 1130. oldal Természetes körülmények között – bizonyos kóros esetekben – az endotoxin mindig a bélből szívódik fel a keringésbe, és indít el kóros folyamatokat. Természetes körülmények között azonban az epesavak védik a szervezetet a bélben mindig jelen lévő endotoxinok ellen, mert azokat atoxikus részekre hasítják. Kiderült az is, hogy ez a védelem minden lipoid szerkezetű ágens (például burokkal bíró

Tovább olvasom »

Epesavak hatása az endotoxinokra – szöveg

A szervezet fiziko-kémiai defenziója Szerző: Dr. Bertók Lóránd professzor Cím: A szervezet fiziko-kémiai defenziója Megjelenés helye: Biológia 25. évfolyam 1977 – 127-134. oldal Az epe szerepére utalt az a megfigyelésünk is, hogy a parenterálisan endotoxinnal mérgezett egerekben boncoláskor igen feltűnő az ödémás vékonybél kifejezett sárga színe, epés beivódása. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a szervezet megpróbál a kórok ellen a természetes helyén, a bélben védekezni, de a támadás nem onnan éri, és tulajdonképpen „fals” védekezési reakciót produkál. Tudjuk továbbá azt is, hogy a bakteriális endotoxin kémiailag egy lipopoliszacharid molekula, amelyben a toxikus hatás valószínűleg a zsírsavakban gazdag lipoid részhez

Tovább olvasom »

Epesavak hatása az immunrendszerre, endotoxinokra, mikroorganizmusokra – Videó megtekintéséhez kattintson!

Epesavak hatása az immunrendszerre, endotoxinokra, mérgező anyagokra – Videó Szakértői beszélgetés Dr Balaicza Erikával (orvos, belgyógyász, természetgyógyász) Fix TV – Szinusz című műsor 2017.04.19. Az epesavak az immunrendszer számára fontosak direkt és indirekt módon is. Lebontják a vírusok és baktériumok lipo-poliszacharid rétegeit illetve a bélben keletkező endotoxinok és az oda táplálékkal bejutó kórokozók zsírkomponensét. Ez a fertőtlenítő szerepük. Ha nem szeretnénk, hogy a szervezetünkbe bejutó mikroorganizmusok a bélben felszívódva bekerüljenek a vérbe, akkor az epesavakra feltétlenül szükség van. Ugyanis az epesav az előbb leírt módon fertőtleníti az ételt és így védik szervezetünket a kórokozóktól. Emellett segítik az epesavak a salaktalanítást,

Tovább olvasom »

Epesavak vírus ellenes hatása és az immunrendszer támogatása

Az emésztés és az epeműködés szerepe az immunrendszer megfelelő működésében és a vírusellenességben – videó Megjelenés helye: D1 TV – Vitalitás című műsor 2020.04.04. Szakértői beszélgetés: Dr. Balaicza Erika orvos, belgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Egyrészt a gyomorban a sósav nagyon sok baktérium, vírus, gomba és mikroorganizmus semlegesítését, lebontását segíti, másrészt lejjebb az alsóbb bélszakaszokban az epének és az epesavaknak is van egy dezinficiáló, tehát fertőtlenítő hatása, és ha nem termelődik megfelelő mennyiségű epe, akkor ezek a fertőtlenítő funkciók sem működnek megfelelően. Ebben az időszakban nemcsak a bevitt ételek felszívódásával és a vitaminok kellő mértékben szervezetbe jutásával tudjuk az

Tovább olvasom »

F17 – The biological importance of bile salts

The Biological Importance of Bile Salts Download – PDF Abstract Yet another text on bile salts? Well, yes, but a book with a difference: it is aimed particularly at biologists and has an emphasis on the comparative biochemistry and evolutionary aspects of bile acids and bile alcohols. Professor Haslewood Notes and Activities paints a large canvas and covers the physiology, chemistry, biosynthesis, medical significance, as well as the comparative biochemistry of these important sterols; and all in a mere 190 pages. Intentionally the chemistry of the bile salts has not been presented in any detail. The book is well set

Tovább olvasom »

F21 – Bile Acids Act as Soluble Host Restriction Factors Limiting Cytomegalovirus Replication in Hepatocytes

Bile Acids Act as Soluble Host Restriction Factors Limiting Cytomegalovirus Replication in Hepatocytes Download – PDF ABSTRACT The liver constitutes a prime site of cytomegalovirus (CMV) replication and latency. Hepatocytes produce, secrete, and recycle a chemically diverse set of bile acids, with the result that interactions between bile acids and cytomegalovirus inevitably occur. Here we determined the impact of naturally occurring bile acids on mouse CMV (MCMV) replication. In primary mouse hepato- cytes, physiological concentrations of taurochenodeoxycholic acid (TCDC), glycochenodeoxycholic acid, and to a lesser extent taurocholic acid significantly reduced MCMV-induced gene expression and diminished the generation of virus progeny,

Tovább olvasom »

F23 – Viral Entry of Hepatitis B and D Viruses and Bile Salts Transportation

Viral Entry of Hepatitis B and D Viruses and Bile Salts Download – PDF Abstract The liver bile acids transporter sodium taurocholate cotransporting polypeptide (NTCP) is responsible for the majority of sodium-dependent bile salts uptake by hepatocytes. NTCP also functions as a cellular receptor for viral entry of hepatitis B virus (HBV) and hepatitis D virus (HDV) through a specific interaction between NTCP and the pre-S1 domain of HBV large envelope protein. However, it remains unknown if these two functions of NTCP are independent or if they interfere with each other. Here we show that binding of the pre-S1 domain

Tovább olvasom »

F25 – A large-scale, multicentre, double-blind trial of ursodeoxycholic acid in patients with chronic hepatitis C

A large-scale, multicentre, double-blind trial of ursodeoxycholic acid in patients with chronic hepatitis C Download – PDF Abstract Background: Combined pegylated interferon and ribavirin has improved chronic hepatitis C(CH-C) therapy; however, sustained virological response is achieved in only about half of thepatients with a 1b genotype infection. We assessed oral ursodeoxycholic acid (UDCA) onserum biomarkers as a possible treatment for interferon non-responders. Methods: CH-C patients with elevated alanine aminotransferase (ALT) were assignedrandomly to 150 (n = 199), 600 (n = 200) or 900 mg/day (n = 197) UDCA intake for 24 weeks.Changes in ALT, aspartate aminotransferase (AST) and gamma-glutamyl transpeptidase

Tovább olvasom »

F30 – GUTS AND GALL: Bile acids in regulation of intestinal epithelial function in health and disease

GUTS AND GALL: Bile acids in regulation of intestinal epithelial function in health and disease Download – PDF Introduction Bile acids, classically known for their roles in facilitating the digestion and absorption of dietary lipids, are now also appreciated as a family of enteroendocrine hormones that have important roles in regulating many aspects of mam- malian physiology, both within and outside the intestinal tract. Driven largely by the discovery of two new bile acid receptors at the turn of the millennium, the past two de- cades have seen a renaissance in research activity that has firmly placed bile acids as

Tovább olvasom »

F33 – Bile Acid Metabolism and Signaling

Bile Acid Metabolism and Signaling Download – PDF ABSTRACT Bile acids are important physiological agents for intestinal nutrient absorption and biliary secretion of lipids, toxic metabolites, and xenobiotics. Bile acids also are signaling molecules and metabolic regulators that activate nuclear receptors and G protein-coupled receptor (GPCR) signaling to regulate hepatic lipid, glucose, and energy homeostasis and maintain metabolic homeostasis. Conversion of cholesterol to bile acids is critical for maintaining cholesterol homeostasis and preventing accumulation of cholesterol, triglycerides, and toxic metabolites, and injury in the liver and other organs. Enterohepatic circulation of bile acids from the liver to intestine and back

Tovább olvasom »

F36 – Ecology of Candida albicans Gut Colonization: Inhibition of Candida Adhesion, Colonization, and Dissemination from the Gastrointestinal Tract by Bacterial Antagonism

Ecology of Candida albicans Gut Colonization: Inhibition of Candida Adhesion, Colonization, and Dissemination from the Gastrointestinal Tract by Bacterial Antagonism Download – PDF Antibiotic-treated and untreated Syrian hamsters were inoculated intragastrically with Candida albicans to determine whether C. albicans could opportunistically colonize the gastrointestinal tract and disseminate to visceral organs. Antibiotic treatment decreased the total population levels of the indigenous bacterial flora and predisposed hamsters to gastrointestinal overgrowth and subsequent systemic dissemination by C. albicans in 86% of the animals. Both control hamsters not given antibiotics and antibiotic-treated animals reconventionalized with an indigenous microflora showed significantly lower gut populations of

Tovább olvasom »

F43 – Nomenclature and Significance of Innate/Natural Immune Mechanisms and of Species Specific Resistance

Nomenclature and Significance of Innate/Natural Immune Mechanisms and of Species Specific Resistance Download – PDF Abstract The immune system of higher animals comprised of two parts: Innate –or Natural – (INIM-NIM) and Adaptive Immunity (ADIM). Innate resistance includes physical barriers (e.g. skin, cornea, mucous membranes, the blood-brain barrier ­BBB) chemical defense (HCl in the stomach, bile acids in the intestines, enzyme based protection) and Species Speci.c Resistance (SSR) to viruses and other pathogens. SSR may occur because of the lack of proper receptors for the pathogen to establish itself in the resistant animal species. Therefore, SSR is a phylogenetically determined

Tovább olvasom »

F69 – Az epesavak vírusellenes és immuntámogató hatása

Az epesavak vírusellenes hatása. Download – PDF Összegzés: A kutatások rámutatnak az izgalmas kilátásokra, hogy az epesavak felhasználása új kezelésekhez vezethet a vírusfertőzés széles köre számára. A nem megfelelő epesav-keringést (enterohepatikus körfolyamatot) és anyagcserét bevonják a kolesztatikus májbetegségek, metabolikus szindróma, vastagbélrák és gyulladásos bélbetegségek (IBS) patogenezisébe. Noha az epesavak funkciója a nyálkahártya immunszabályozásában csak most kezd felértékelődni, az epesavak és celluláris receptoruk megcélzása már fontos területnek bizonyult az új készítmények felfedezésében. Az epesavak – a máj és az epehólyag által kiváltott zsíroldó epe – szerepet játszanak az immunitásban és a gyulladásban is. Source: https://www.epesavak.hu/virus-immun-szakirodalom/

Tovább olvasom »

G16 – Az endotoxin élettani hatásai

Az endotoxin élettani hatásai Download – PDF Az endotoxin fiziológiai szerepe emberi szervezet esetében sokrétű és dózisfüggő. Ma már tudjuk, hogy az endotoxinok csak akkor fejtik ki hatásukat, ha elszabadulnak a Gram-negatív baktérium felszínéről. Ez akkor történhet meg, ha a baktérium elpusztul, vagy ha szaporodni kezd. Normális esetben az emlősök szervezetében több millió Gram-negatív baktérium él, és nem okoz egészségkárosító problémát. Kóros esetben, nagyobb mennyiségben a vérbe kerülő endotoxin hatására kialakul az endotoxémia, amely traumát és sokkot okozhat. Az endotoxinok főként a makrofágokon keresztül fejtik ki hatásukat. Ezek a védelmező szerepet játszó sejtek rendes esetben bekebelezik és lebontják a szervezetre

Tovább olvasom »

Mi az epehiányos állapot? Hogyan ismerhető fel? Hogyan hat rá a GALLMET és az AntiBac?

Mi az epehiányos állapot? Hogyan ismerhető fel? Hogyan hat rá a GALLMET és az AntiBac? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról. Az epehiányos állapot az alábbi tünetekkel jár: Jobb bordaív alatti fájdalom Hátba kisugárzó fájdalom Puffadás Székrekedés Kivilágosodó, akóliás széklet Ezek a tünetek leggyakrabban epekő esetén epehólyag műtét után vagy megtört epevezeték esetén jelentkeznek. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28. Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő

Tovább olvasom »

C12 – A randomized double blind placebo controlled clinical evaluation of extract of Andrographis paniculata (KalmCold) in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection

A randomized double blind placebo controlled clinical evaluation of extract of Andrographis paniculata (KalmCold) in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection Download – PDF Abstract A randomized, double blind placebo controlled clinical study was conducted to evaluate the efficacy of KalmCold™, an extract of Andrographis paniculata, in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection (URTI). The assessment involved quantification of symptom scores by Visual Analogue Scale. Nine self evaluated symptoms of cough, expectoration, nasal discharge, headache, fever, sore throat, earache, malaise/fatigue and sleep disturbance were scored. A total of 223 patients of both sexes were randomized in two groups

Tovább olvasom »

C12 – A randomized double blind placebo controlled clinical evaluation of extract of Andrographis paniculata (KalmCold) in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection

A randomized double blind placebo controlled clinical evaluation of extract of Andrographis paniculata (KalmCold) in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection Download – PDF Abstract A randomized, double blind placebo controlled clinical study was conducted to evaluate the efficacy of KalmCold™, an extract of Andrographis paniculata, in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection (URTI). The assessment involved quantification of symptom scores by Visual Analogue Scale. Nine self evaluated symptoms of cough, expectoration, nasal discharge, headache, fever, sore throat, earache, malaise/fatigue and sleep disturbance were scored. A total of 223 patients of both sexes were randomized in two groups

Tovább olvasom »

AntiBac összetevőinek élettani hatásai: epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma

AntiBac összetevőinek élettani hatásai Epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma, fekete bors Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszulák összetételéről és azok élettani hatásairól, melyek a következők: A FEKETE BODZA támogatja az emberi szervezet védelmét biztosító immunrendszert. A FOKHAGYMA hozzájárul a bél mikrobiológiai egyensúlyának a fenntartásához, valamint a káros baktériumok és mikroorganizmusok elleni védekezéshez. A KESERŰ ANDROGRÁFISZ segíti a szervezet természetes védekező képességét, különösen a felső légutak szintjén. Az ORVOSI PEMETEFŰ segíti a béltraktust, hozzájárul az egészséges emésztéshez, a máj és epe normál működéséhez. A KURKUMA + FEKETE BORS segíti az immunrendszert, a tüdő és a légutak egészségét, valamint az allergiákkal szembeni

Tovább olvasom »

B15 – Review: antimicrobial properties of allicin used alone or in combination with other medications

Review: antimicrobial properties of allicin used alone or in combination with other medications Download – PDF Abstract Garlic (Allium sativum L.) is a well-known spice widely utilised for its medicinal properties. There is an extensive record of the many beneficial health effects of garlic which can be traced back to as early as the ancient Egyptian era. One of the most studied properties of garlic is its ability to cure certain ailments caused by infections. In the 1940s, the antimicrobial activities exhibited by garlic were first reported to be due to allicin, a volatile compound extracted from raw garlic. Since

Tovább olvasom »

B3 – Chemical Constituents and Pharmacological Activities of Garlic (Allium sativum L.): A Review

Chemical Constituents and Pharmacological Activities of Garlic (Allium sativum L.): A Review Download – PDF ABSTRACT Medicinal plants have been used from ancient times for human healthcare as in the form of traditional medicines, spices, and other food components. Garlic (Allium sativum L.) is an aromatic herbaceous plant that is consumed worldwide as food and traditional remedy for various diseases. It has been reported to possess several biological properties including anticarcinogenic, antioxidant, antidiabetic, renoprotective, anti-atherosclerotic, antibacterial, antifungal, and antihypertensive activities in traditional medicines. A. sativum is rich in several sulfur-containing phytoconstituents such as alliin, allicin, ajoenes, vinyldithiins, and flavonoids such

Tovább olvasom »

B4 – Assessment report on Allium sativum L., bulbus

Assessment report on Allium sativum L., bulbus Download – PDF Introduction Description of the herbal substance(s), herbal preparation(s) or combinations thereof. The aim of this report is to assess the non-clinical and clinical data available on Allium sativum for preparing a European Union herbal monograph. This report is based on the documentation published in the literature.Herbal substance(s) Allium sativum L., bulbus The composition of Allium bulbus is complex. Garlic contains volatile oil (0.1-0.36%), the major components are sulphur compounds like alliin. It contains also proteins (amino acids, glutamyl peptides…), glucides, enzymes (alliinase, peroxidase, myronidase…) Allicin is formed from alliin by

Tovább olvasom »

Candida, vírus és baktérium fertőzések kapcsolata az epesavakkal – Videó megtekintéséhez kattintson!

Candida, vírus és baktérium fertőzések kapcsolata az epesavakkal Szakértői beszélgetés Dr Balaicza Erikával (orvos, belgyógyász, természetgyógyász) Fix TV – Szinusz című műsor 2015.06.08. Ha nem megfelelő emésztés, hanem erjedés és rothadás útján bomlik le valami az emésztőrendszerünkben, akkor a gyomorban és a bélfalon található hasznos bélflórák is károsodnak. A habzsoló evés, a stresszes életmód, ha sok kávét iszik valaki, sok szénhidrát fogyasztással párosulva, akkor a hasnyálmirigy működésében zavar léphet fel és az erjedéssel lebomló étel tönkreteheti a baktérium flórát a szervezetben. A baktériumflóra arányának eltolódása kedvez a különböző gombás betegségek megjelenésének, így a Candida létrejöttének is. Tehát nem megfertőződünk vele,

Tovább olvasom »

Epesavak vírus ellenes hatása és az immunrendszer támogatása

Az emésztés és az epeműködés szerepe az immunrendszer megfelelő működésében és a vírusellenességben – videó Megjelenés helye: D1 TV – Vitalitás című műsor 2020.04.04. Szakértői beszélgetés: Dr. Balaicza Erika orvos, belgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Egyrészt a gyomorban a sósav nagyon sok baktérium, vírus, gomba és mikroorganizmus semlegesítését, lebontását segíti, másrészt lejjebb az alsóbb bélszakaszokban az epének és az epesavaknak is van egy dezinficiáló, tehát fertőtlenítő hatása, és ha nem termelődik megfelelő mennyiségű epe, akkor ezek a fertőtlenítő funkciók sem működnek megfelelően. Ebben az időszakban nemcsak a bevitt ételek felszívódásával és a vitaminok kellő mértékben szervezetbe jutásával tudjuk az

Tovább olvasom »

F22 – Bile Acids Activated Receptors Regulate innate immunity

Bile Acids Activated Receptors Regulate innate immunity Download – PDF ABSTRACT Once known exclusively for their role in nutrients absorption, primary bile acids, chenodeoxycholic and cholic acid, and secondary bile acids, deoxycholic and lithocholic acid, are signaling molecules, generated from cholesterol breakdown by the interaction of the host and intestinal microbiota, acting on several receptors including the G proteincoupled bile acid receptor 1 (GPBAR1 or Takeda G-protein receptor 5) and the Farnesoid- X-Receptor (FXR). Both receptors are placed at the interface of the host immune system with the intestinal microbiota and are highly represented in cells of innate immunity such

Tovább olvasom »

F32. Antifungal utility of bile acids

Antifugal utility of bile acids Download – PDF ABSTRACT A valuable alternative antifungal antibiotic, for treat­ment especially of candidiasis, particularly vagina! candidiasis, is proposed. The antibiotic is a bile acid or simple derivative (salt or conjugate) thereof. Cholic, deoxycholic, chenodeoxycholic and lithocholic acid are preferred bile acids. The antibiotic is formulated for topical application. It can be used in association with an anti-inflammatory steroid for the treatment of fungal infections of the skin. It is also proposed to inhibit fun­gal growth in a variety of pharmaceutical compositions (containing some other active ingredient) by including in the composition, or coating a

Tovább olvasom »

F36 – Ecology of Candida albicans Gut Colonization: Inhibition of Candida Adhesion, Colonization, and Dissemination from the Gastrointestinal Tract by Bacterial Antagonism

Ecology of Candida albicans Gut Colonization: Inhibition of Candida Adhesion, Colonization, and Dissemination from the Gastrointestinal Tract by Bacterial Antagonism Download – PDF Antibiotic-treated and untreated Syrian hamsters were inoculated intragastrically with Candida albicans to determine whether C. albicans could opportunistically colonize the gastrointestinal tract and disseminate to visceral organs. Antibiotic treatment decreased the total population levels of the indigenous bacterial flora and predisposed hamsters to gastrointestinal overgrowth and subsequent systemic dissemination by C. albicans in 86% of the animals. Both control hamsters not given antibiotics and antibiotic-treated animals reconventionalized with an indigenous microflora showed significantly lower gut populations of

Tovább olvasom »

Gyulladások / vírusok / baktériumok / gombák hatásának csökkentése az epe fertőtlenítő hatásával – Videó

Gyulladások / vírusok / baktériumok / gombák hatásának csökkentése az epe fertőtlenítő hatásával Gyulladások / vírusok / baktériumok / gombák hatásának csökkentése az epe fertőtlenítő hatásával Szakértői beszélgetés: Dr Tihanyi István orvos, iridológus, gyermekgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Echo TV – Vitalitás című műsor 2015.05.13.

Tovább olvasom »

Mi motiválta az AntiBac kapszula kifejlesztését? Fertőzések mellékhatásai és szövődményei ellen véd

Mi motiválta az AntiBac kapszula kifejlesztését? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melynek kifejlesztését az alábbiak motiválták: Jelenlegi fertőzéses időszak A GALLMET kapszula tapasztalatainak továbbfejlesztése Az emberi szervezet védekezőképességének támogatása epesavakkal és gyógynövényekkel További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/Veconr6CK28

Tovább olvasom »

E15 – Vasodilating, spasmolytic, inotropic and chronotropic activities of curcuminoids from Curcuma longa in isolated organ preparations of guinea pigs

Vasodilating, spasmolytic, inotropic and chronotropic activities of curcuminoids from Curcuma longa in isolated organ preparations of guinea pigs Download – PDF Abstract Turmeric is a yellowish orange spice, widely used in Asian cuisine and obtained from the rhizome of Curcuma longa. It is a mixture of three curcuminoids namely, curcumin, demethoxycurcumin and bisdemethoxycurcumin. Turmeric has been used as a medicinal substance since ancient times for respiratory and gastrointestinal problems. The aim of the present study was to investigate which curcuminoid contributes to the observed pharmacological activities, all three curcuminoids, the major curcumin metabolite tetrahydrocurcumin, and the non-enzymatic curcumin hydrolysis products

Tovább olvasom »

A1 – Antiviral properties of Elderberry

Antiviral properties of Elderberry Download – PDF ABSTRACT Sambucus nigra products (Sambucol) have antiviral properties against different strains of influenza virus. Sambucol Elderberry Extract and its formulations activate the healthy immune system by increasing inflammatory cytokine production. Standardized elderberry liquid extract possesses antimicrobial activity against both Gram-positive bacteria of Streptococcus pyogenes and group C and G Streptococci, and the Gram-negative bacterium Branhamella catarrhalis in liquid cultures. Sambucus Formosana Nakai stem ethanol extract displayed the strong anti-HCoV-NL63 (human coronavirus NL63) potential. Source:https://www.researchgate.net/publication/340236781_Antiviral_properties_of_Elderberry

Tovább olvasom »

A3 – Inhibitory activity of a standardized elderberry liquid extract against clinically-relevant human respiratory bacterial pathogens and influenza A and B viruses

Inhibitory activity of a standardized elderberry liquid extract against clinically-relevant human respiratory bacterial pathogens and influenza A and B viruses Download – PDF Abstract Background: Black elderberries (Sambucus nigra L.) are well known as supportive agents against common cold and influenza. It is further known that bacterial super-infection during an influenza virus (IV) infection can lead to severe pneumonia. We have analyzed a standardized elderberry extract (Rubini, BerryPharma AG) for its antimicrobial and antiviral activity using the microtitre broth micro-dilution assay against three Gram-positive bacteria and one Gram-negative bacteria responsible for infections of the upper respiratory tract, as well as

Tovább olvasom »

G10 – Gram-negative versus Gram-positive bacteremia: what is more alarmin(g)?

Gram-negative versus Gram-positive bacteremia: what is more alarmin(g)? Download – PDF Abstract Gram-negative bacteremia has been associated with severe sepsis, although the exact mechanism and pathophysiological diff erences among bacterial species are not well understood. In the previous issue of Critical Care, Abe and colleagues report results of a retrospective study that show a signifi cantly higher incidence of Gram-negative bacteremia among adult intensive care unit patients with septic shock than in those with sepsis or severe sepsis. In this study, C-reactive protein and IL-6 levels were signifi cantly higher in Gram-negative bacteremia than in Grampositive bacteremia. These observations suggest

Tovább olvasom »

G17 – Gram negative sepsis and shock

Gram negative sepsis and shock Download – PDF Abstract In the modern hospital gram negative bacteremia and the associated condition of septic shock are common occurrences. In the United States the estimated incidence of gram negative bacteremia ranges from 71,000 to 330,000 cases annually. Fatalities attributed to this disease are between 18,000 and 132,000 each year. Sepsis is defined as a systemic disease caused by microorganisms or their products in the blood. Bacteremia is the presence of viable organisms in the circulation. Gram negative bacteremia in the critically ill patient is synonymous with gram negative sepsis. Septic shock is a

Tovább olvasom »

G18 – Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon

Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon Download – PDF Abstract Incidence of nosocomial infections and antibiotics resistance in intensive care units is increasing worldwide. Blood-stream infections of Gram-negative non-fermentive bacteria are associated with higher mortality. Aim and methods: The aim of this study was to compare the antibiotic sensitivity of nosocomial blood-stream infections between years 2008-2010. Results: There was no difference in the sensitivity of methycillin-resistant Staphylococcus aureus and extended-spectrum beta lactamase producing Klebsiella spp. and Escherichia coli infections between the two years examined. Antibiotic resistance of Acinetobacter baumannii and Pseudomonas infections showed a marked increase

Tovább olvasom »

G9 – Gram-Negative Sepsis: a Dilemma of Modern Medicine

Gram-Negative Sepsis: a Dilemma of Modern Medicine Download – PDF Introduction Gram-negative sepsis, a relatively rare clinical diagnosis only a few decades ago, is perhaps the most important infectious disease problem in hospitals today. Despite recent advances in our understanding of the pathophysiological mechanisms of sepsis and improved antimicrobial therapy, the mortality rate from gram-negative sepsis remains frustratingly high, particularly after the onset of shock. Unfortunately, many of the therapeutic methods proposed over the years for the management of sepsis and its complications have either failed to meet their initial expectations or remain unproved, despite many anecdotal reports. Recently, however,

Tovább olvasom »

B2 – Antiviral potential of garlic (Allium sativum) and its organosulfur compounds: A systematic update of pre-clinical and clinical data

Antiviral potential of garlic (Allium sativum) and its organosulfur compounds: A systematic update of pre-clinical and clinical data Download – PDF ABSTRACT Background Garlic (Allium sativum L.) is a common herb consumed worldwide as functional food and traditional remedy for the prevention of infectious diseases since ancient time. Garlic and its active organosulfur compounds (OSCs) have been reported to alleviate a number of viral infections in pre-clinical and clinical investigations. However, so far no systematic review on its antiviral effects and the underlying molecular mechanisms exists. Scope and approach The aim of this review is to systematically summarize pre-clinical and

Tovább olvasom »

B3 – Chemical Constituents and Pharmacological Activities of Garlic (Allium sativum L.): A Review

Chemical Constituents and Pharmacological Activities of Garlic (Allium sativum L.): A Review Download – PDF ABSTRACT Medicinal plants have been used from ancient times for human healthcare as in the form of traditional medicines, spices, and other food components. Garlic (Allium sativum L.) is an aromatic herbaceous plant that is consumed worldwide as food and traditional remedy for various diseases. It has been reported to possess several biological properties including anticarcinogenic, antioxidant, antidiabetic, renoprotective, anti-atherosclerotic, antibacterial, antifungal, and antihypertensive activities in traditional medicines. A. sativum is rich in several sulfur-containing phytoconstituents such as alliin, allicin, ajoenes, vinyldithiins, and flavonoids such

Tovább olvasom »

C1. Andrographis paniculata Extract (HMPL-004) for Active Ulcerative Colitis

Andrographis paniculata Extract (HMPL-004) for Active Ulcerative Colitis Download – PDF ABSTRACT Objectives: Andrographis paniculata has in vitro inhibitory activity against TNF-a, IL-1p and NF-KB. A pilot study of A. paniculata extract (HMPL-004) suggested similar ef.cacy to mesalamine for ulcerative colitis. Methodes: A randomized, double-blind, placebo-controlled trial evaluated the ef.cacy of A. paniculata extract (HMPL-004) in 224 adults with mild-to-moderate ulcerative colitis. Patients were randomized to A. paniculata extract (HMPL-004) 1,200 mg or 1,800 mg daily or placebo for 8 weeks. Results: In total, 45 and 60 % of patients receiving A. paniculata 1,200 mg and 1,800 mg daily, respectively,

Tovább olvasom »

C16 – Review on liver inflammation and antiinflammatory activity of Andrographis paniculata for hepatoprotection

Review on liver inflammation and antiinflammatory activity of Andrographis paniculata for hepatoprotection Download – PDF Abstract Till to date, the advancement of medical science and technology is still unable to provide inclusive treatment to liver inflammation caused by neither microbial invasion nor antibiotics nor environmental toxins. Therefore, this article provides the basic knowledge of liver inflammation up to the cellular level and its current medical treatment for inflammatory symptom suppression. Because of the adverse effects of drug treatment, people start looking for comprehensive alternative nowadays. Herbal medicine is believed to be the best of choice because it is being practiced

Tovább olvasom »

C6 – Broad-spectrum antiviral properties of andrographolide

Broad-spectrum antiviral properties of andrographolide Download – PDF ABSTRACT Andrographolide, a diterpenoid, is known for its anti-inflammatory effects. It can be isolated from various plants of the genus Andrographis, commonly known as ‘creat’. This purified compound has been tested for its anti-inflammatory effects in various stressful conditions, such as ischemia, pyrogenesis, arthritis, hepatic or neural toxicity, carcinoma, and oxidative stress, Apart from its anti-inflammatory effects, andrographolide also exhibits immunomodulatory effects by effectively enhancing cytotoxic T cells, natural killer (NK) cells, phagocytosis, and antibody-dependent cell-mediated cytotoxicity (ADCC). All these properties of andrographolide form the foundation for the use of this miraculous

Tovább olvasom »

C7 – Fah Talai Jone proven effective in improving condition of COVID- 19 patients – DTAM

C7 – Fah Talai Jone proven effective in improving condition of COVID- 19 patients – DTAM Download – PDF Abstract Extracts from the Fah Talai Jone (Andrographis Paniculata) medicinal plant have proven effective in improving the condition of those infected with COVID-19, after the traditional medicine was administered during clinical trials, jointly conducted by the Faculty of Medicine of Siriraj hospital, the Chulabhorn Research Institute, the Medical Science Department, the Government Pharmaceutical Organization and the Department of Thai Traditional and Alternative Medicine (DTAM). Source: https://www.thaipbsworld.com/fah-talai-jone-proven-effective-in-improving-condition-of-covid-19-patients-dtam/

Tovább olvasom »

C8 – Harnessing the medicinal properties of Andrographis paniculata for diseases and beyond

Harnessing the medicinal properties of Andrographis paniculata for diseases and beyond: a review of its phytochemistry and pharmacology Download – PDF Abstract Andrographis paniculata Wall (family Acanthaceae) is one of the most popular medicinal plants used traditionally for the treatment of array of diseases such as cancer, diabetes, high blood pressure, ulcer, leprosy, bronchitis, skin diseases, flatulence, colic, influenza, dysentery, dyspepsia and malaria for centuries in Asia, America and Africa continents. It possesses several photochemical constituents with unique and interesting biological properties. This review describes the past and present state of research on Andrographis paniculata with respect to the medicinal

Tovább olvasom »

C9 – Randomised clinical trial: herbal extract HMPL-004 in active ulcerative colitis – a double-blind comparison with sustained release mesalazine

Randomised clinical trial: herbal extract HMPL-004 in active ulcerative colitis – a double-blind comparison with sustained release mesalazine Download – PDF Summary Background Andrographis paniculatais an herbal mixture used to treat inflammatory diseases.An extract of the herb, HMPL-004, inhibits TNF-aand IL-1b,andprevents colitis in animal models. Aim To determine the efficacy and safety of HMPL-004 in patients with mildto-moderate ulcerative colitis. Methods A randomised, double-blind, multicentre, 8-week parallel group study was conducted using HMPL-004 1200 mg ⁄ day compared with 4500 mg ⁄ day of slow release mesalazine (mesalamine) granules in patients with mild-tomoderately active ulcerative colitis. Disease activity was assessed

Tovább olvasom »

D3 – Marrubium vulgare L.: A Phytochemical and Pharmacological Overview

Marrubium vulgare L.: A Phytochemical and Pharmacological Overview Download – PDF Abstract Marrubium vulgare is a plant with high bioactive potential. It contains marrubiin, a labdane diterpene that is characteristic for this genus, as well as a complex mixture of phenolic compounds. According to numerous studies, M. vulgare acts as a good antioxidant agent, and due to this, it could potentially be useful in treatments of cancer, diabetes mellitus, and liver diseases. In addition, its anti-inflammatory, wound-healing, antihypertensive, hypolipidemic, and sedative potential are discussed. Apart from that, its antimicrobial activity, especially against Gram+bacteria, fungi, herpes simplex virus, and parasites such

Tovább olvasom »

D5 – Evaluation of In Vitro Antioxidant and In Vivo Anti-inflammatory Potential of White Horehound (Marrubium vulgare L) Leaves

Evaluation of in vitro antioxidant and in vivo anti-inflammatory potentialof white Horehound (Marrubium vulgare) Leaves Download – PDF Abstract The present study was designed to explore the anti-inflammatory effect and antioxidant potential of the methanolic extract of Marrubium vulgare leaves, a popular traditional medicinal herb. In vivo anti-inflammatory activity was evaluated by the paw edema assay induced by Carrageenin in rat model, while antioxidant activity was evaluated by two tests: Assay of free radical-scavenging activity on DPPH and Ferric reducing antioxidant plasma (FRAP). Total phenolic and total flavonoid contents of the crude methanol extract were also determined by Folin-Ciocalteu’s phenol

Tovább olvasom »

D6 – A methanolic extract of Marrubium vulgareL. suppresses inflammatory responses in isoproterenol induced myocardial infarction in rat

A methanolic extract of Marrubium vulgare L. suppresses inflammatory responses in isoproterenol induced myocardial infarction in rat Download – PDF Background and Aims: Marrubium vulgare (Lamiaceae) is a medicinal herb and have been shown to have strong anti-inflammatory activities. The aim of the present study was to investigate the cardio protective effects of the methanolic extract of the plant on isoproterenol-induced acute myocardial infarction (MI). CONCLUSION It is well known that inflammation plays a key role in the development of cardiovascular diseases. The results of our study demonstrated that a methanolic extract of Marrubium vulgare has strong protective effects against

Tovább olvasom »

E11 – Efficacy of Curcumin as Adjuvant Therapy to Induce or Maintain Remission in Ulcerative Colitis Patients: an Evidence-based Clinical Review

Efficacy of Curcumin as Adjuvant Therapy to Induce or Maintain Remission in Ulcerative Colitis Patients: an Evidence-based Clinical Review Download – PDF Abstract Background: Treatment guidelines for ulcerative colitis (UC) not yet established. Currently, mesalazine, corticosteroids, and immunomodulators are treatment options for UC. However, they are known to have unpleaseant side effects such as nausea, vomiting, headaches, hepatitis, and male infertility. Curcumin is found in Turmeric plants (Curcuma longa L.), which possesses both anti-inflammatory and antioxidant properties. This study aimed to determine whether curcumin as adjuvant therapy can induce or maintain remission in UC patients. Methods: Structured search in three

Tovább olvasom »

E12 – Efficacy of Turmeric Extracts and Curcumin for Alleviating the Symptoms of Joint Arthritis: A Systematic Review and Meta-Analysis of Randomized Clinical Trials

Efficacy of Turmeric Extracts and Curcumin for Alleviating the Symptoms of Joint Arthritis: A Systematic Review and Meta-Analysis of Randomized Clinical Trials Download – PDF Abstract Although turmeric and its curcumin-enriched extracts have been used for treating arthritis, no systematic review and meta-analysis of randomized clinical trials (RCTs) have been conducted to evaluate the strength of the research. We systemically evaluated all RCTs of turmeric extracts and curcumin for treating arthritis symptoms to elucidate the efficacy of curcuma for alleviating the symptoms of arthritis. Literature searches were conducted using 12 electronic databases, including PubMed, Embase, Cochrane Library, Korean databases, Chinese

Tovább olvasom »

E19 – Oral bioavailability of curcumin: problems and advancements

Oral bioavailability of curcumin: problems and advancements Download – PDF Abstract Curcumin is a natural compound of Curcuma longa L. and has shown many pharmacological activities such as anti‐inflammatory, anti‐oxidant in both preclinical and clinical studies. Moreover, curcumin has hepatoprotective, neuroprotective activities and protects against myocardial infarction. Particularly, curcumin has also demonstrated favorite anticancer efficacy. But limiting factors such as its extremely low oral bioavailability hampers its application as therapeutic agent. Therefore, many technologies have been developed and applied to overcome this limitation. This review described the main physicochemical properties of curcumin and summarized the recent studies in the design

Tovább olvasom »

E21 – Turmeric (Curcuma longa) attenuates food allergy symptoms by regulating type1/type2 helper T-cells (Th1/Th2) balance in a mouse model of food allergy

Turmeric (Curcuma longa) attenuates food allergy symptoms by regulating type1/type2 helper T-cells (Th1/Th2) balance in a mouse model of food allergy Download – PDF Abstract Ethnopharmacological relevance: Turmeric (Curcuma longa) has traditionally been used to treat pain, fever, allergic and inflammatory diseases such as bronchitis, arthritis, and dermatitis. In particular, turmeric and its active component, curcumin, were effective in ameliorating immune disorders including allergies. However, the effects of turmeric and curcumin have not yet been tested on food allergies. Materials and methods: Mice were immunized with intraperitoneal ovalbumin (OVA) and alum. The mice were orally challenged with 50mg OVA, and

Tovább olvasom »

E4 – Curcuma longa L. ameliorates asthma control in children and adolescents

Curcuma longa L. ameliorates asthma control in children and adolescents: A randomized, double-blind, controlled trial Download – PDF ABSTRACT Ethnopharmacological relevance: Roots of Curcuma longa L. are used as medicine for millennia. They possess several pharmacological properties, including anti-inflammatory action, and can be suitable for asthma treatment. Aim of the study: We aimed to test the hypothesis that, in children and adolescents with persistent asthma, the administration of powdered roots of C. longa for 6 months, in addition to standard treatment, compared to placebo, will result in better disease control. Patients and methods: We conducted a randomized, double-blind, placebo-controlled, phase

Tovább olvasom »

E7 – Curcumin attenuates allergic airway inflammation and hyper-responsiveness in mice through NF-kB inhibition

Curcumin attenuates allergic airway inflammation and hyper-responsiveness in mice through NF‑kB inhibition Download – PDF ABSTRACT Ethnopharmacological relevance: Curcumin, a polyphenol compound from Curcuma longa L. has been used for centuries as an anti-inflammatory remedy including asthma. Curcumin has been reported to exert an anti-inflammatory effect, in part, through inhibition of the NF-kB pathway. Aim of the study The purposes of this study were to determine whether curcumin inhibits NF-kB dependent transcription in vitro, and test whether treatment with curcumin reduces allergen-induced airway inflammation and hyper-responsiveness in a mouse model of asthma through inhibition of NF-kB pathway. Materials and methods:

Tovább olvasom »

E8 – Curcumin (a constituent of turmeric): New treatment option against COVID-19

Curcumin (a constituent of turmeric): New treatment option against COVID-19 Download – PDF ABSTRACT In late December 2019, the outbreak of respiratory illness emerged in Wuhan, China, and spreads worldwide. World Health Organization (WHO) named this disease severe acute respiratory syndrome coronavirus 2 (SARS-CoV-2) caused by a new member of beta coronaviruses. Several medications are prescribed to patients, and some clinical trials are underway. Scientists are trying to find a specific drug against this virus. In this review, we summarize the pathogenesis, clinical features, and current treatments of coronavirus disease 2019 (COVID-19). Then, we describe the possible therapeutic effects of

Tovább olvasom »

F33 – Bile Acid Metabolism and Signaling

Bile Acid Metabolism and Signaling Download – PDF ABSTRACT Bile acids are important physiological agents for intestinal nutrient absorption and biliary secretion of lipids, toxic metabolites, and xenobiotics. Bile acids also are signaling molecules and metabolic regulators that activate nuclear receptors and G protein-coupled receptor (GPCR) signaling to regulate hepatic lipid, glucose, and energy homeostasis and maintain metabolic homeostasis. Conversion of cholesterol to bile acids is critical for maintaining cholesterol homeostasis and preventing accumulation of cholesterol, triglycerides, and toxic metabolites, and injury in the liver and other organs. Enterohepatic circulation of bile acids from the liver to intestine and back

Tovább olvasom »

Gyulladások / vírusok / baktériumok / gombák hatásának csökkentése az epe fertőtlenítő hatásával – Videó

Gyulladások / vírusok / baktériumok / gombák hatásának csökkentése az epe fertőtlenítő hatásával Gyulladások / vírusok / baktériumok / gombák hatásának csökkentése az epe fertőtlenítő hatásával Szakértői beszélgetés: Dr Tihanyi István orvos, iridológus, gyermekgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Echo TV – Vitalitás című műsor 2015.05.13.

Tovább olvasom »

A szervezet védekezőképessége és az AntiBac kapszula kapcsolata

Mi az epehiányos állapot? Hogyan ismerhető fel? Hogyan hat rá a GALLMET és az AntiBac? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról. Az AntiBac készítmény az EU-s jogszabályoknak megfelelő termék, amely káros baktérium és mikroorganizmus ellenes készítmény, támogatja az immunrendszert, erős antioxidáns hatású, stb. Az AntiBac termékről nem állítható, hogy vírusellenes készítmény lenne, viszont jótékony hatással van a különböző fertőzések mellékhatásainak és szövődményeinek enyhítésében. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/qmdGrVc1ZOo

Tovább olvasom »

A1 – Antiviral properties of Elderberry

Antiviral properties of Elderberry Download – PDF ABSTRACT Sambucus nigra products (Sambucol) have antiviral properties against different strains of influenza virus. Sambucol Elderberry Extract and its formulations activate the healthy immune system by increasing inflammatory cytokine production. Standardized elderberry liquid extract possesses antimicrobial activity against both Gram-positive bacteria of Streptococcus pyogenes and group C and G Streptococci, and the Gram-negative bacterium Branhamella catarrhalis in liquid cultures. Sambucus Formosana Nakai stem ethanol extract displayed the strong anti-HCoV-NL63 (human coronavirus NL63) potential. Source:https://www.researchgate.net/publication/340236781_Antiviral_properties_of_Elderberry

Tovább olvasom »

AntiBac összetevőinek élettani hatásai: epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma

AntiBac összetevőinek élettani hatásai Epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma, fekete bors Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszulák összetételéről és azok élettani hatásairól, melyek a következők: A FEKETE BODZA támogatja az emberi szervezet védelmét biztosító immunrendszert. A FOKHAGYMA hozzájárul a bél mikrobiológiai egyensúlyának a fenntartásához, valamint a káros baktériumok és mikroorganizmusok elleni védekezéshez. A KESERŰ ANDROGRÁFISZ segíti a szervezet természetes védekező képességét, különösen a felső légutak szintjén. Az ORVOSI PEMETEFŰ segíti a béltraktust, hozzájárul az egészséges emésztéshez, a máj és epe normál működéséhez. A KURKUMA + FEKETE BORS segíti az immunrendszert, a tüdő és a légutak egészségét, valamint az allergiákkal szembeni

Tovább olvasom »

Az epesavak toxinölő képessége, veszettség elleni hatása – Videó

Az epesavak toxinölő képessége, veszettség elleni hatása Az epesavak toxinölő képessége, veszettség elleni hatása Szakértői beszélgetés: Dr Tihanyi István orvos, iridológus, gyermekgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Echo TV – Vitalitás című műsor 2013.10.15. Az epesavak hatékonyak lehetnek a peplon (lipid, lipoprotein) borítású makrovirusokkal szemben a legújabb nemzetközi kutatások és tudományos szakirodalom alapján, így ide tartoznak még a következő vírusok, például: inluenza- rota-, hepatitisz B/C/D család is, a herpesz vírusok mellett.

Tovább olvasom »

Az immunrendszer erőssége és az epesavak összefüggése – Videó megtekintéséhez kattintson!

Az immunrendszer erőssége és az epesavak összefüggése Szakértői beszélgetés Dr Balaicza Erikával (orvos, belgyógyász, természetgyógyász) Fix TV – Szinusz című műsor 2015.06.08. Az epesav fertőtlenítő hatása a zsírbontó funkciójának köszönhető. A vírusok, baktériumok és kórokozók zsírt tartalmazó vázát  lebontja. Az immunsejtek számára hozzáférhetőbbé teszi a kórokozókat, így tehermentesíti az immunrendszert.

Tovább olvasom »

B13 – The association of garlic with Helicobacter pylori infection and gastric cancer risk

The association of garlic with Helicobacter pylori infection and gastric cancer risk: A systematic review and meta-analysis Download – PDF Abstract Background Garlic may be protective against Helicobacter pylori infection and gastric cancer development. We conducted this study to quantitatively update evidence on garlic intake and gastric cancer with the inclusion of most recent cohort studies and qualitatively summarize epidemiological studies of garlic consumption and Helicobacter pylori infection. Materials and methods PubMed, Embase, MEDLINE, and Cochrane Library were searched on April 2018. We conducted a meta-analysis to determine whether garlic intake reduced gastric cancer risk using random-effect models and a

Tovább olvasom »

B14 – Safe and Efficacious Anti-Cytomegalovirus Agents with Therapeutic Activity in vitro

Safe and Efficacious Anti-Cytomegalovirus Agents with Therapeutic Activity in vitro Download – PDF Abstract The most widely used drugs for prophylaxis and treatment of CMV infections are chemical drugs. Unfortunately, these drugs have dose-limiting renal and bone marrow toxicities. Also, the long-term therapy with these necessary for management of infection, has been associated with the development of clinically resistant strains of the virus. Therefore, antiviral agents would need to develop for the treatment and suppression of CMV disease. Natural products of plant origin are proving to be a valuable source for anti-viral agents. So, the aim of the current study

Tovább olvasom »

B16 – Preventing the Common Cold With a Garlic Supplement

Preventing the Common Cold With a Garlic Supplement: A Double-Blind, Placebo-Controlled Survey Download – PDF Abstract One hundred forty-six volunteers were randomized to receive a placebo or an allicin-containing garlic supplement, one capsule daily, over a 12-week period between November and February. They used a five-point scale to assess their health and recorded any common cold infections and symptoms in a daily diary. The active-treatment group had significantly fewer colds than the place­bo group (24 vs 65, P

Tovább olvasom »

B2 – Antiviral potential of garlic (Allium sativum) and its organosulfur compounds: A systematic update of pre-clinical and clinical data

Antiviral potential of garlic (Allium sativum) and its organosulfur compounds: A systematic update of pre-clinical and clinical data Download – PDF ABSTRACT Background Garlic (Allium sativum L.) is a common herb consumed worldwide as functional food and traditional remedy for the prevention of infectious diseases since ancient time. Garlic and its active organosulfur compounds (OSCs) have been reported to alleviate a number of viral infections in pre-clinical and clinical investigations. However, so far no systematic review on its antiviral effects and the underlying molecular mechanisms exists. Scope and approach The aim of this review is to systematically summarize pre-clinical and

Tovább olvasom »

B5 – Efficacy of Garlic and Onion against virus

Efficacy of Garlic and Onion against virus Download – PDF Abstract In the current scenario, pharmaceutical industry is dependent on chemical based drugs to treat viral infection. However, these drugs are known to induce many side effects in human body. There is pressing need to promote safe alternative to chemical based antiviral drugs. Onion and garlic are natural sources which are known to possess antiviral properties. It is well known that onion and garlic are rich source of organosulfur compounds. Organosulfur compounds like quercetin and allicin are associated with inhibition of viral infection. These chemicals can hinder virus attachment to

Tovább olvasom »

B9 – Garlic Lowers Blood Pressure in Hypertensive Individuals, Regulates Serum Cholesterol, and Stimulates Immunity: An Updated Meta-analysis and Review

Garlic Lowers Blood Pressure in Hypertensive Individuals, Regulates Serum Cholesterol, and Stimulates Immunity: An Updated Meta-analysis and Review Download – PDF Abstract Background: Garlic has been shown to have cardiovascular protective and immunomodulatory properties. Objectives: We updated a previous meta-analysis on the effect of garlic on blood pressure and reviewed the effect of garlic on cholesterol and immunity. Methods: We searched the Medline database for randomized controlled trials (RCTs) published between 1955 and December 2013 on the effect of garlic preparations on blood pressure. In addition, we reviewed the effect of garlic on cholesterol and immunity. Results: Our updated meta-analysis

Tovább olvasom »

C17 – Andrographis paniculata (Chuān Xīn LiaÂn) for symptomatic relief of acute respiratory tract infections in adults and children

Andrographis paniculata (Chuān Xīn LiaÂn) for symptomatic relief of acute respiratory tract infections in adults and children: A systematic review and meta-analysis Download – PDF Abstract Introduction: Antimicrobial resistance (AMR) is a substantial threat to public health. Safe and effective alternatives are required to reduce unnecessary antibiotic prescribing. Andrographis Paniculata (A. Paniculata, Chuān Xīn LiaÂn) has traditionally been used in Indian and Chinese herbal medicine for cough, cold and influenza, suggesting a role in respiratory tract infections (RTIs). This systematic review aimed to evaluate the clinical effectiveness and safety of A. Paniculata for symptoms of acute RTIs (ARTIs). Results: Thirty-three

Tovább olvasom »

C6 – Broad-spectrum antiviral properties of andrographolide

Broad-spectrum antiviral properties of andrographolide Download – PDF ABSTRACT Andrographolide, a diterpenoid, is known for its anti-inflammatory effects. It can be isolated from various plants of the genus Andrographis, commonly known as ‘creat’. This purified compound has been tested for its anti-inflammatory effects in various stressful conditions, such as ischemia, pyrogenesis, arthritis, hepatic or neural toxicity, carcinoma, and oxidative stress, Apart from its anti-inflammatory effects, andrographolide also exhibits immunomodulatory effects by effectively enhancing cytotoxic T cells, natural killer (NK) cells, phagocytosis, and antibody-dependent cell-mediated cytotoxicity (ADCC). All these properties of andrographolide form the foundation for the use of this miraculous

Tovább olvasom »

C8 – Harnessing the medicinal properties of Andrographis paniculata for diseases and beyond

Harnessing the medicinal properties of Andrographis paniculata for diseases and beyond: a review of its phytochemistry and pharmacology Download – PDF Abstract Andrographis paniculata Wall (family Acanthaceae) is one of the most popular medicinal plants used traditionally for the treatment of array of diseases such as cancer, diabetes, high blood pressure, ulcer, leprosy, bronchitis, skin diseases, flatulence, colic, influenza, dysentery, dyspepsia and malaria for centuries in Asia, America and Africa continents. It possesses several photochemical constituents with unique and interesting biological properties. This review describes the past and present state of research on Andrographis paniculata with respect to the medicinal

Tovább olvasom »

Dr. Bertók Lóránd – Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban

Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban Szerző: Dr. Bertók Lóránd professzor az orvostudomány (MTA) doktora, címzetes egyetemi tanár Szakirodalom címe: Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban Megjelenés helye: Magyar Tudomány 2004/10 1130. oldal Letöltés PDF-ben

Tovább olvasom »

E13 – Immunomodulatory activity of curcumin

Efficacy of Turmeric Extracts and Curcumin for Alleviating the Symptoms of Joint Arthritis: A Systematic Review and Meta-Analysis of Randomized Clinical Trials Download – PDF Abstract Although turmeric and its curcumin-enriched extracts have been used for treating arthritis, no systematic review and meta-analysis of randomized clinical trials (RCTs) have been conducted to evaluate the strength of the research. We systemically evaluated all RCTs of turmeric extracts and curcumin for treating arthritis symptoms to elucidate the efficacy of curcuma for alleviating the symptoms of arthritis. Literature searches were conducted using 12 electronic databases, including PubMed, Embase, Cochrane Library, Korean databases, Chinese

Tovább olvasom »

E2 – Immunomodulatory activity of curcumin

Immunomodulatory activity of curcumin Download – PDF Abstract Curcumin, an active ingredient present in Curcuma longa, was analysed for the immunomodulatory activity in Balb/c mice. Curcumin administration was found to increase the total WBC count (15,290) significantly on the 12th day Group of animals treated with vehicle alone showed results similar to that of normal animal (10,130 on 12th day). Curcumin increased the circulating antibody titre (512) against SRBC. Curcumin administration increased the plague forming cells (PFC) in the spleen and the maximum number of RFC was observed on the 6th day (1,130 PFC/10® spleen cells) after immunization with SRBC.

Tovább olvasom »

E21 – Turmeric (Curcuma longa) attenuates food allergy symptoms by regulating type1/type2 helper T-cells (Th1/Th2) balance in a mouse model of food allergy

Turmeric (Curcuma longa) attenuates food allergy symptoms by regulating type1/type2 helper T-cells (Th1/Th2) balance in a mouse model of food allergy Download – PDF Abstract Ethnopharmacological relevance: Turmeric (Curcuma longa) has traditionally been used to treat pain, fever, allergic and inflammatory diseases such as bronchitis, arthritis, and dermatitis. In particular, turmeric and its active component, curcumin, were effective in ameliorating immune disorders including allergies. However, the effects of turmeric and curcumin have not yet been tested on food allergies. Materials and methods: Mice were immunized with intraperitoneal ovalbumin (OVA) and alum. The mice were orally challenged with 50mg OVA, and

Tovább olvasom »

Epesavak és a szervezeti fiziko-kémiai védelme – szöveg

Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban Szerző: Dr. Bertók Lóránd professzor az orvostudomány (MTA) doktora, címzetes egyetemi tanár Cím: Védekezési mechanizmusok az élővilágban – Az endotoxin szerepe a természetes immunitásban Megjelenés helye: Magyar Tudomány 2004/10 – 1130. oldal Természetes körülmények között – bizonyos kóros esetekben – az endotoxin mindig a bélből szívódik fel a keringésbe, és indít el kóros folyamatokat. Természetes körülmények között azonban az epesavak védik a szervezetet a bélben mindig jelen lévő endotoxinok ellen, mert azokat atoxikus részekre hasítják. Kiderült az is, hogy ez a védelem minden lipoid szerkezetű ágens (például burokkal bíró

Tovább olvasom »

Epesavak hatása az immunrendszerre, endotoxinokra, mikroorganizmusokra – Videó megtekintéséhez kattintson!

Epesavak hatása az immunrendszerre, endotoxinokra, mérgező anyagokra – Videó Szakértői beszélgetés Dr Balaicza Erikával (orvos, belgyógyász, természetgyógyász) Fix TV – Szinusz című műsor 2017.04.19. Az epesavak az immunrendszer számára fontosak direkt és indirekt módon is. Lebontják a vírusok és baktériumok lipo-poliszacharid rétegeit illetve a bélben keletkező endotoxinok és az oda táplálékkal bejutó kórokozók zsírkomponensét. Ez a fertőtlenítő szerepük. Ha nem szeretnénk, hogy a szervezetünkbe bejutó mikroorganizmusok a bélben felszívódva bekerüljenek a vérbe, akkor az epesavakra feltétlenül szükség van. Ugyanis az epesav az előbb leírt módon fertőtleníti az ételt és így védik szervezetünket a kórokozóktól. Emellett segítik az epesavak a salaktalanítást,

Tovább olvasom »

Epesavak szerepe a szervezet fiziko-kémiai védelmében – AntiBac kapszula

Epesavak szerepe a szervezet fiziko-kémiai védelmében Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melynek kifejlesztéséhez az alábbi magyar szakirodalmak is nagy segítséget nyújtottak: Dr. Bertók Lóránd professzor kutatása: az epesavak detergens (zsírbontó) hatásán alapuló fiziko-kémiai védelem Dr. Hegyi Péter: Az epesav terápia új irányai További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/vdSB6OgpmU8

Tovább olvasom »

Epesavak vírus ellenes hatása és az immunrendszer támogatása

Az emésztés és az epeműködés szerepe az immunrendszer megfelelő működésében és a vírusellenességben – videó Megjelenés helye: D1 TV – Vitalitás című műsor 2020.04.04. Szakértői beszélgetés: Dr. Balaicza Erika orvos, belgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Egyrészt a gyomorban a sósav nagyon sok baktérium, vírus, gomba és mikroorganizmus semlegesítését, lebontását segíti, másrészt lejjebb az alsóbb bélszakaszokban az epének és az epesavaknak is van egy dezinficiáló, tehát fertőtlenítő hatása, és ha nem termelődik megfelelő mennyiségű epe, akkor ezek a fertőtlenítő funkciók sem működnek megfelelően. Ebben az időszakban nemcsak a bevitt ételek felszívódásával és a vitaminok kellő mértékben szervezetbe jutásával tudjuk az

Tovább olvasom »

F17 – The biological importance of bile salts

The Biological Importance of Bile Salts Download – PDF Abstract Yet another text on bile salts? Well, yes, but a book with a difference: it is aimed particularly at biologists and has an emphasis on the comparative biochemistry and evolutionary aspects of bile acids and bile alcohols. Professor Haslewood Notes and Activities paints a large canvas and covers the physiology, chemistry, biosynthesis, medical significance, as well as the comparative biochemistry of these important sterols; and all in a mere 190 pages. Intentionally the chemistry of the bile salts has not been presented in any detail. The book is well set

Tovább olvasom »

F21 – Bile Acids Act as Soluble Host Restriction Factors Limiting Cytomegalovirus Replication in Hepatocytes

Bile Acids Act as Soluble Host Restriction Factors Limiting Cytomegalovirus Replication in Hepatocytes Download – PDF ABSTRACT The liver constitutes a prime site of cytomegalovirus (CMV) replication and latency. Hepatocytes produce, secrete, and recycle a chemically diverse set of bile acids, with the result that interactions between bile acids and cytomegalovirus inevitably occur. Here we determined the impact of naturally occurring bile acids on mouse CMV (MCMV) replication. In primary mouse hepato- cytes, physiological concentrations of taurochenodeoxycholic acid (TCDC), glycochenodeoxycholic acid, and to a lesser extent taurocholic acid significantly reduced MCMV-induced gene expression and diminished the generation of virus progeny,

Tovább olvasom »

F22 – Bile Acids Activated Receptors Regulate innate immunity

Bile Acids Activated Receptors Regulate innate immunity Download – PDF ABSTRACT Once known exclusively for their role in nutrients absorption, primary bile acids, chenodeoxycholic and cholic acid, and secondary bile acids, deoxycholic and lithocholic acid, are signaling molecules, generated from cholesterol breakdown by the interaction of the host and intestinal microbiota, acting on several receptors including the G proteincoupled bile acid receptor 1 (GPBAR1 or Takeda G-protein receptor 5) and the Farnesoid- X-Receptor (FXR). Both receptors are placed at the interface of the host immune system with the intestinal microbiota and are highly represented in cells of innate immunity such

Tovább olvasom »

F23 – Viral Entry of Hepatitis B and D Viruses and Bile Salts Transportation

Viral Entry of Hepatitis B and D Viruses and Bile Salts Download – PDF Abstract The liver bile acids transporter sodium taurocholate cotransporting polypeptide (NTCP) is responsible for the majority of sodium-dependent bile salts uptake by hepatocytes. NTCP also functions as a cellular receptor for viral entry of hepatitis B virus (HBV) and hepatitis D virus (HDV) through a specific interaction between NTCP and the pre-S1 domain of HBV large envelope protein. However, it remains unknown if these two functions of NTCP are independent or if they interfere with each other. Here we show that binding of the pre-S1 domain

Tovább olvasom »

F25 – A large-scale, multicentre, double-blind trial of ursodeoxycholic acid in patients with chronic hepatitis C

A large-scale, multicentre, double-blind trial of ursodeoxycholic acid in patients with chronic hepatitis C Download – PDF Abstract Background: Combined pegylated interferon and ribavirin has improved chronic hepatitis C(CH-C) therapy; however, sustained virological response is achieved in only about half of thepatients with a 1b genotype infection. We assessed oral ursodeoxycholic acid (UDCA) onserum biomarkers as a possible treatment for interferon non-responders. Methods: CH-C patients with elevated alanine aminotransferase (ALT) were assignedrandomly to 150 (n = 199), 600 (n = 200) or 900 mg/day (n = 197) UDCA intake for 24 weeks.Changes in ALT, aspartate aminotransferase (AST) and gamma-glutamyl transpeptidase

Tovább olvasom »

F30 – GUTS AND GALL: Bile acids in regulation of intestinal epithelial function in health and disease

GUTS AND GALL: Bile acids in regulation of intestinal epithelial function in health and disease Download – PDF Introduction Bile acids, classically known for their roles in facilitating the digestion and absorption of dietary lipids, are now also appreciated as a family of enteroendocrine hormones that have important roles in regulating many aspects of mam- malian physiology, both within and outside the intestinal tract. Driven largely by the discovery of two new bile acid receptors at the turn of the millennium, the past two de- cades have seen a renaissance in research activity that has firmly placed bile acids as

Tovább olvasom »

F32. Antifungal utility of bile acids

Antifugal utility of bile acids Download – PDF ABSTRACT A valuable alternative antifungal antibiotic, for treat­ment especially of candidiasis, particularly vagina! candidiasis, is proposed. The antibiotic is a bile acid or simple derivative (salt or conjugate) thereof. Cholic, deoxycholic, chenodeoxycholic and lithocholic acid are preferred bile acids. The antibiotic is formulated for topical application. It can be used in association with an anti-inflammatory steroid for the treatment of fungal infections of the skin. It is also proposed to inhibit fun­gal growth in a variety of pharmaceutical compositions (containing some other active ingredient) by including in the composition, or coating a

Tovább olvasom »

F37 – Inhibitory Effects of Bile Acids and Synthetic Farnesoid X Receptor Agonists on Rotavirus Replication

Inhibitory Effects of Bile Acids and Synthetic Farnesoid X Receptor Agonists on Rotavirus Replication Download – PDF Abstract Rotaviruses (group A rotaviruses) are the most important cause of severe gastroenteritis in infants and children worldwide. Currently, an antiviral drug is not available and information on therapeutic targets for antiviral development is limited for rotavirus infection. Previously, it was shown that lipid homeostasis is important in rotavirus replication. Since farnesoid X receptor (FXR) and its natural ligands bile acids (such as chenodeoxycholic acid [CDCA]) play major roles in cholesterol and lipid homeostasis, we examined the effects of bile acids and synthetic

Tovább olvasom »

F47 – Developing a vaccine for the Epstein- Barr Virus could prevent up to 200,000 cancers globally say experts

Developing a vaccine for the Epstein- Barr Virus could prevent up to 200,000 cancers globally say experts Download – PDF A vaccine to prevent infection with a common herpes virus, the Epstein-Barr Virus (EBV), could help prevent up to 200,000 new cancers worldwide per year, say Cancer Research UK experts to mark the 50th anniversary of EBV’s discovery, today (Monday). “We now know so much about how the virus contributes to the development of these particular types of cancer. Next the big challenge is to develop a vaccine that will prevent infection by the virus. We believe that a successful

Tovább olvasom »

F48 – Global and regional incidence, mortality and disability-adjusted life-years for Epstein-Barr virus-attributable malignancies, 1990–2017

Global and regional incidence, mortality and disability-adjusted life-years for Epstein-Barr virus-attributable malignancies, 1990–2017 Download – PDF Abstract This was a meta-analysis of epidemiological articles that aimed to estimate the association of garlic intake with the risk of colorectal cancer (CRC). Electronic databases, including the Cochrane Database of Systematic Reviews, PubMed, and EMBASE, were systemically searched from inception to May 2019 to identify related articles. In addition, a random model was used to pool the included evidence based on heterogeneity. Additionally, subgroup analyses were carried out to examine the differences between different groups. The stability of our findings was tested through

Tovább olvasom »

F49 – Progress and Problems in Understanding and Managing Primary Epstein-Barr Virus Infection

Progress and Problems in Understanding and Managing Primary Epstein-Barr Virus Infection Download – PDF Introduction Epstein-Barr virus (EBV) was discovered in 1964 by electron microscopy of suspension cultures of African Burkitt lymphoma cells (51). Four years later, EBV was linked conclusively to infectious mononucleosis, which is its most common clinical manifestation (78). The unifying and perplexing characteristic of human herpesviruses, including EBV, is that acquisition results in lifelong infection after the initial viral replication has been contained (172). This review describes advances in the clinical, virologic, and immunologic aspects of primary EBV infection, which have been the focus of our

Tovább olvasom »

F52 – Reactivation of Epstein-Barr virus from latency

Reactivation of Epstein-Barr virus from latency Download – PDF Abstract The general problem in cancer treatment centres on finding agents that specifically affect cancer cells without damaging normal cells. The differences between cancer cells and normal cells are usually very subtle but about 15% of all human cancers involve a virus infection, for example the Epstein-Barr virus associated cancers. In these cancers, every tumour cell carries the virus in a latent infection but the number of normal cells infected is very low. So a treatment that could somehow cause the elimination of EBV infected cells would be very specific for

Tovább olvasom »

F53 – Is EBV Persistence In Vivo a Model for B Cell Homeostasis?

Is EBV Persistence In Vivo a Model for B Cell Homeostasis? Download – PDF Summary We have measured the absolute numbers of EBV- infected B cells in the peripheral blood of healthy persistently infected individuals. Single measurements on a panel of 15 healthy individuals demonstrate that the frequency varies over a wide range from 1-50 per 106 B cells. Repeat measurements over 1-3.5 years on several individuals whose frequencies varied over a 10-fold range showed that the variation does not represent the fluctuation in the frequency that can occur within an individual; rather, the frequencies are specific to the individual.

Tovább olvasom »

F69 – Az epesavak vírusellenes és immuntámogató hatása

Az epesavak vírusellenes hatása. Download – PDF Összegzés: A kutatások rámutatnak az izgalmas kilátásokra, hogy az epesavak felhasználása új kezelésekhez vezethet a vírusfertőzés széles köre számára. A nem megfelelő epesav-keringést (enterohepatikus körfolyamatot) és anyagcserét bevonják a kolesztatikus májbetegségek, metabolikus szindróma, vastagbélrák és gyulladásos bélbetegségek (IBS) patogenezisébe. Noha az epesavak funkciója a nyálkahártya immunszabályozásában csak most kezd felértékelődni, az epesavak és celluláris receptoruk megcélzása már fontos területnek bizonyult az új készítmények felfedezésében. Az epesavak – a máj és az epehólyag által kiváltott zsíroldó epe – szerepet játszanak az immunitásban és a gyulladásban is. Source: https://www.epesavak.hu/virus-immun-szakirodalom/

Tovább olvasom »

G10 – Gram-negative versus Gram-positive bacteremia: what is more alarmin(g)?

Gram-negative versus Gram-positive bacteremia: what is more alarmin(g)? Download – PDF Abstract Gram-negative bacteremia has been associated with severe sepsis, although the exact mechanism and pathophysiological diff erences among bacterial species are not well understood. In the previous issue of Critical Care, Abe and colleagues report results of a retrospective study that show a signifi cantly higher incidence of Gram-negative bacteremia among adult intensive care unit patients with septic shock than in those with sepsis or severe sepsis. In this study, C-reactive protein and IL-6 levels were signifi cantly higher in Gram-negative bacteremia than in Grampositive bacteremia. These observations suggest

Tovább olvasom »

G15 – Epstein-barr Mononucleosis About Virus

Epstein-barr – Mononucleosis – About Virus Download – PDF Abstract Epstein-Barr virus (EBV), also known as human herpesvirus 4, is a member of the herpes virus family. It is one of the most common human viruses. EBV is found all over the world. Most people get infected with EBV at some point in their lives. EBV spreads most commonly through bodily fluids, primarily saliva. EBV can cause infectious mononucleosis, also called mono, and other illnesses. Source: https://www.cdc.gov/epstein-barr/about-ebv.html

Tovább olvasom »

G18 – Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon

Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon Download – PDF Abstract Incidence of nosocomial infections and antibiotics resistance in intensive care units is increasing worldwide. Blood-stream infections of Gram-negative non-fermentive bacteria are associated with higher mortality. Aim and methods: The aim of this study was to compare the antibiotic sensitivity of nosocomial blood-stream infections between years 2008-2010. Results: There was no difference in the sensitivity of methycillin-resistant Staphylococcus aureus and extended-spectrum beta lactamase producing Klebsiella spp. and Escherichia coli infections between the two years examined. Antibiotic resistance of Acinetobacter baumannii and Pseudomonas infections showed a marked increase

Tovább olvasom »

G5 – Assessment report on Sambucus nigra L., fructus

Assessment report on Sambucus nigra L., fructus Download – PDF Introduction Description of the herbal substance(s), herbal preparation(s) or combinations therefore. Herbal substance(s) The herbal substance consists of the dried, ripe berries of Sambucus nigra L. (elderberry). The wrinkled, more or less spherical dropes are dark violet-black and slightly glossy with a size around 0.5 cm. Usually, they contain three, somewhat elongated stones, each of which has a seed inside the hard endocarp. Fruit stalks are occasionally present. Elderberry belongs to the family Caprifoliaceae (Wichtl 2004). Elder berries taste sweet and sourish with a characteristic aroma (Bisset and Wichtl 2001,

Tovább olvasom »

Gyulladások / vírusok / baktériumok / gombák hatásának csökkentése az epe fertőtlenítő hatásával – Videó

Gyulladások / vírusok / baktériumok / gombák hatásának csökkentése az epe fertőtlenítő hatásával Gyulladások / vírusok / baktériumok / gombák hatásának csökkentése az epe fertőtlenítő hatásával Szakértői beszélgetés: Dr Tihanyi István orvos, iridológus, gyermekgyógyász, természetgyógyász és Béky László természetgyógyász Echo TV – Vitalitás című műsor 2015.05.13.

Tovább olvasom »

Koronázzuk meg a koronavírust – Béky László és Jakab István beszélgetése

Koronázzuk meg a koronavírust – Béky László és Jakab István beszélgetése Szakértői beszélgetés a koronavírus fertőzéssel kapcsolatban az alábbi témákról: Milyen higiéniai szabályokat kell betartani? Mit tegyünk ha megkaptuk a fertőzését? Hogyan dolgozzuk fel magunkban ezt az állapotot? Miért fontos a belső nyugalom fenntartása az immunrendszer vonatkozásában? Miért fontos a stresszmentes élet? Megjelenés helye: Viva Natura Televízió 2020.03.20.Béky László természetgyógyász és Jakab István természetgyógyász https://www.youtube.com/watch?v=gyVmfXnAwXE

Tovább olvasom »

Mi az epehiányos állapot? Hogyan ismerhető fel? Hogyan hat rá a GALLMET és az AntiBac?

Mi az epehiányos állapot? Hogyan ismerhető fel? Hogyan hat rá a GALLMET és az AntiBac? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról. Az epehiányos állapot az alábbi tünetekkel jár: Jobb bordaív alatti fájdalom Hátba kisugárzó fájdalom Puffadás Székrekedés Kivilágosodó, akóliás széklet Ezek a tünetek leggyakrabban epekő esetén epehólyag műtét után vagy megtört epevezeték esetén jelentkeznek. További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28. Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő

Tovább olvasom »

Miben más az AntiBac mint a GALLMET? Átfogó hatás az immunrendszer támogatására

Miben más az AntiBac, mint a GALLMET? Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszuláról, melyből kiderül, hogy miben más az AntiBac, mint a GALLMET: Átfogóan hat az összetevők szinergiája az emberi szervezetre, nem csak az emésztőrendszerre További információk a videóban! Megjelenés helye: D1 Tv – Vitalitás 2021.05.28.Béky László természetgyógyász és Dr. Várhalmi Antal Miklós fejlesztő https://youtu.be/CVcM2kK5lzU

Tovább olvasom »

B10 – Garlic consumption and colorectal cancer risk in man: a systematic review and meta-analysis

Garlic consumption and colorectal cancer risk in man: a systematic review and meta-analysis Download – PDF Abstract Objective: Colorectal cancer shows large incidence variations worldwide that have been attributed to different dietary factors. We conducted a meta-analysis on the relationship between garlic consumption and colorectal cancer risk. Design: We systematically reviewed publications obtained by searching ISI Web of Knowledge, MEDLINE and EMBASE literature databases. We extracted the risk estimate of the highest and the lowest reported categories of intake from each study and conducted meta-analysis using a random-effects model. Results: The pooled analysis of all fourteen studies, seven cohort and

Tovább olvasom »

B13 – The association of garlic with Helicobacter pylori infection and gastric cancer risk

The association of garlic with Helicobacter pylori infection and gastric cancer risk: A systematic review and meta-analysis Download – PDF Abstract Background Garlic may be protective against Helicobacter pylori infection and gastric cancer development. We conducted this study to quantitatively update evidence on garlic intake and gastric cancer with the inclusion of most recent cohort studies and qualitatively summarize epidemiological studies of garlic consumption and Helicobacter pylori infection. Materials and methods PubMed, Embase, MEDLINE, and Cochrane Library were searched on April 2018. We conducted a meta-analysis to determine whether garlic intake reduced gastric cancer risk using random-effect models and a

Tovább olvasom »

B16 – Preventing the Common Cold With a Garlic Supplement

Preventing the Common Cold With a Garlic Supplement: A Double-Blind, Placebo-Controlled Survey Download – PDF Abstract One hundred forty-six volunteers were randomized to receive a placebo or an allicin-containing garlic supplement, one capsule daily, over a 12-week period between November and February. They used a five-point scale to assess their health and recorded any common cold infections and symptoms in a daily diary. The active-treatment group had significantly fewer colds than the place­bo group (24 vs 65, P

Tovább olvasom »

B19. Allicin as add-on therapy for Helicobacter pylori infection: A systematic review and meta-analysis

Allicin as add-on therapy for Helicobacter pylori infection: A systematic review and meta-analysis Download PDF ABSTRACT Background: Allicin (2-propene-1-sulfinothioic acid S-2-propenyl ester, diallyl thiosulfinate) extracted from garlic, has proven activity against Helicobacter pylori (H. Pylori) infection. In recent years, clinical trials have explored its utility as an add-on therapy with variable outcomes reported. AIM: To perform a systemic review of allicin as an add-on treatment for H. Pylori infection and assess its efficacy in randomized controlled trials (RCTs). Methods: Electronic databases including MEDLINE, EMBASE, the Web of Science, the Cochrane Database, the China National Knowledge Infrastructure Database, Chinese VIP Information

Tovább olvasom »

B2 – Antiviral potential of garlic (Allium sativum) and its organosulfur compounds: A systematic update of pre-clinical and clinical data

Antiviral potential of garlic (Allium sativum) and its organosulfur compounds: A systematic update of pre-clinical and clinical data Download – PDF ABSTRACT Background Garlic (Allium sativum L.) is a common herb consumed worldwide as functional food and traditional remedy for the prevention of infectious diseases since ancient time. Garlic and its active organosulfur compounds (OSCs) have been reported to alleviate a number of viral infections in pre-clinical and clinical investigations. However, so far no systematic review on its antiviral effects and the underlying molecular mechanisms exists. Scope and approach The aim of this review is to systematically summarize pre-clinical and

Tovább olvasom »

C2. Andrographis paniculata (Burm. f.) Wall. ex Nees: A Review of Ethnobotany, Phytochemistry, and Pharmacology

Andrographis paniculata (Burm. f.) Wall. ex Nees: A Review of Ethnobotany, Phytochemistry, and Pharmacology Download – PDF Conclusion The demand of AP is greatly increased in the past few years for its overwhelming therapeutic potentials. Available data on AP also clearly expresses a broad spectrum of pharmacological properties of this plant. Due to possessing extensive pharmacological activities, the AP can be safely regarded as one of the modern catholicons. However, the investigated pharmacological activities of AP need validation through the clinical study. Though several clinical studies were successfully completed without adverse effects or fatalities, most of them only investigated upper

Tovább olvasom »

C8 – Harnessing the medicinal properties of Andrographis paniculata for diseases and beyond

Harnessing the medicinal properties of Andrographis paniculata for diseases and beyond: a review of its phytochemistry and pharmacology Download – PDF Abstract Andrographis paniculata Wall (family Acanthaceae) is one of the most popular medicinal plants used traditionally for the treatment of array of diseases such as cancer, diabetes, high blood pressure, ulcer, leprosy, bronchitis, skin diseases, flatulence, colic, influenza, dysentery, dyspepsia and malaria for centuries in Asia, America and Africa continents. It possesses several photochemical constituents with unique and interesting biological properties. This review describes the past and present state of research on Andrographis paniculata with respect to the medicinal

Tovább olvasom »

D2 – Phytochemical screening and antiviral activity of Marrubium vulgare

Phytochemical screening and antiviral activity of Marrubium vulgare Download – PDF Introduction Aims: The present study is to investigate the phytochemical content, cytotoxicity and antiviral activity of the crude and fractions from Marrubium vulgare. Methodology and results: The crude methanol extract and fractions using hexane, chloroform, ethyl acetate and n-butanol of M. vulgare whole plant were produced in this study. Qualitative phytochemical analysis revealed the presence of flavones aglycones and steroid in all preparations except for the hexane fraction. Carbohydrates, saponins were found present in the crude and ethyl acetate extracts while tannin was detected in the crude, ethyl acetate

Tovább olvasom »

D3 – Marrubium vulgare L.: A Phytochemical and Pharmacological Overview

Marrubium vulgare L.: A Phytochemical and Pharmacological Overview Download – PDF Abstract Marrubium vulgare is a plant with high bioactive potential. It contains marrubiin, a labdane diterpene that is characteristic for this genus, as well as a complex mixture of phenolic compounds. According to numerous studies, M. vulgare acts as a good antioxidant agent, and due to this, it could potentially be useful in treatments of cancer, diabetes mellitus, and liver diseases. In addition, its anti-inflammatory, wound-healing, antihypertensive, hypolipidemic, and sedative potential are discussed. Apart from that, its antimicrobial activity, especially against Gram+bacteria, fungi, herpes simplex virus, and parasites such

Tovább olvasom »

D4 – Chemical Characterization and Antibacterial Activity of Phases Obtained from Extracts of Artemisia herba alba, Marrubium vulgare and Pinus pinaster

Chemical Characterization and Antibacterial Activity of Phases Obtained from Extracts of Artemisia herba alba, Marrubium vulgare and Pinus pinaster Download – PDF Abstract The objective of this study is the phytochemical characterization and antibacterial activity of Artemisia herba alba, Marrubium vulgare and Pinus pinaster. The antibacterial potential of different fractions of ethyl acetate, diethyl ether and 1 butanol extracts of the three plants were tested on four strains of bacteria: Staphylococcus aureus, Escherichia coli, Proteus vulgaris and Pseudomonas aeruginosa. The results of phytochemical screening showed a rich and varied composition of secondary metabolites: flavonoids, tannins, terpenes, sterols, coumarins and saponins

Tovább olvasom »

E21 – Turmeric (Curcuma longa) attenuates food allergy symptoms by regulating type1/type2 helper T-cells (Th1/Th2) balance in a mouse model of food allergy

Turmeric (Curcuma longa) attenuates food allergy symptoms by regulating type1/type2 helper T-cells (Th1/Th2) balance in a mouse model of food allergy Download – PDF Abstract Ethnopharmacological relevance: Turmeric (Curcuma longa) has traditionally been used to treat pain, fever, allergic and inflammatory diseases such as bronchitis, arthritis, and dermatitis. In particular, turmeric and its active component, curcumin, were effective in ameliorating immune disorders including allergies. However, the effects of turmeric and curcumin have not yet been tested on food allergies. Materials and methods: Mice were immunized with intraperitoneal ovalbumin (OVA) and alum. The mice were orally challenged with 50mg OVA, and

Tovább olvasom »

G16 – Az endotoxin élettani hatásai

Az endotoxin élettani hatásai Download – PDF Az endotoxin fiziológiai szerepe emberi szervezet esetében sokrétű és dózisfüggő. Ma már tudjuk, hogy az endotoxinok csak akkor fejtik ki hatásukat, ha elszabadulnak a Gram-negatív baktérium felszínéről. Ez akkor történhet meg, ha a baktérium elpusztul, vagy ha szaporodni kezd. Normális esetben az emlősök szervezetében több millió Gram-negatív baktérium él, és nem okoz egészségkárosító problémát. Kóros esetben, nagyobb mennyiségben a vérbe kerülő endotoxin hatására kialakul az endotoxémia, amely traumát és sokkot okozhat. Az endotoxinok főként a makrofágokon keresztül fejtik ki hatásukat. Ezek a védelmező szerepet játszó sejtek rendes esetben bekebelezik és lebontják a szervezetre

Tovább olvasom »

G17 – Gram negative sepsis and shock

Gram negative sepsis and shock Download – PDF Abstract In the modern hospital gram negative bacteremia and the associated condition of septic shock are common occurrences. In the United States the estimated incidence of gram negative bacteremia ranges from 71,000 to 330,000 cases annually. Fatalities attributed to this disease are between 18,000 and 132,000 each year. Sepsis is defined as a systemic disease caused by microorganisms or their products in the blood. Bacteremia is the presence of viable organisms in the circulation. Gram negative bacteremia in the critically ill patient is synonymous with gram negative sepsis. Septic shock is a

Tovább olvasom »

G18 – Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon

Multirezisztens kórokozók gyakoriságának változása és ennek vonatkozásai az intenzív osztályon Download – PDF Abstract Incidence of nosocomial infections and antibiotics resistance in intensive care units is increasing worldwide. Blood-stream infections of Gram-negative non-fermentive bacteria are associated with higher mortality. Aim and methods: The aim of this study was to compare the antibiotic sensitivity of nosocomial blood-stream infections between years 2008-2010. Results: There was no difference in the sensitivity of methycillin-resistant Staphylococcus aureus and extended-spectrum beta lactamase producing Klebsiella spp. and Escherichia coli infections between the two years examined. Antibiotic resistance of Acinetobacter baumannii and Pseudomonas infections showed a marked increase

Tovább olvasom »

AntiBac összetevőinek élettani hatásai: epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma

AntiBac összetevőinek élettani hatásai Epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma, fekete bors Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszulák összetételéről és azok élettani hatásairól, melyek a következők: A FEKETE BODZA támogatja az emberi szervezet védelmét biztosító immunrendszert. A FOKHAGYMA hozzájárul a bél mikrobiológiai egyensúlyának a fenntartásához, valamint a káros baktériumok és mikroorganizmusok elleni védekezéshez. A KESERŰ ANDROGRÁFISZ segíti a szervezet természetes védekező képességét, különösen a felső légutak szintjén. Az ORVOSI PEMETEFŰ segíti a béltraktust, hozzájárul az egészséges emésztéshez, a máj és epe normál működéséhez. A KURKUMA + FEKETE BORS segíti az immunrendszert, a tüdő és a légutak egészségét, valamint az allergiákkal szembeni

Tovább olvasom »

B16 – Preventing the Common Cold With a Garlic Supplement

Preventing the Common Cold With a Garlic Supplement: A Double-Blind, Placebo-Controlled Survey Download – PDF Abstract One hundred forty-six volunteers were randomized to receive a placebo or an allicin-containing garlic supplement, one capsule daily, over a 12-week period between November and February. They used a five-point scale to assess their health and recorded any common cold infections and symptoms in a daily diary. The active-treatment group had significantly fewer colds than the place­bo group (24 vs 65, P

Tovább olvasom »

B21, C10 – COVID-19: Is There Evidence for the Use of Herbal Medicines as Adjuvant Symptomatic Therapy?

COVID-19: Is There Evidence for the Use of Herbal Medicines as Adjuvant Symptomatic Therapy? Download – PDF Introduction The outbreak of Coronavirus SARS-Cov-2 disease (COVID-19) in Wuhan (China) in late 2019 and its Worldwide spread has caused hundreds of thousands of deaths so far. As of July 2020, the disease seems to be mostly affecting Europe and the Americas. Most people infected with the COVID-19 virus will experience mild to moderate respiratory illness and recover without requiring special treatment. Older people and those with underlying medical problems such as cardiovascular disease, diabetes, chronic respiratory disease, and cancer are more likely

Tovább olvasom »

C12 – A randomized double blind placebo controlled clinical evaluation of extract of Andrographis paniculata (KalmCold) in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection

A randomized double blind placebo controlled clinical evaluation of extract of Andrographis paniculata (KalmCold) in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection Download – PDF Abstract A randomized, double blind placebo controlled clinical study was conducted to evaluate the efficacy of KalmCold™, an extract of Andrographis paniculata, in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection (URTI). The assessment involved quantification of symptom scores by Visual Analogue Scale. Nine self evaluated symptoms of cough, expectoration, nasal discharge, headache, fever, sore throat, earache, malaise/fatigue and sleep disturbance were scored. A total of 223 patients of both sexes were randomized in two groups

Tovább olvasom »

C13 – A randomized, controlled study of Kan Jang versus amantadine in the treatment of influenza in Volgograd

A randomized, controlled study of Kan Jang versus amantadine in the treatment of influenza in Volgograd Download – PDF Abstract Two randomized, parallel-group clinical studies with a verum and a control group were performed to investigate the effect of a standardized extract (SHA-10) of Andrographis panaiculata (N.) fixed combination Kan Jang in the treatment of diagnosed influenza viral infection. The pilot study was performed on 540 patients with 71 Kan Jang-treated patients with the second phase conducted enrolling 66 patients. The differences in the duration of sick leave and frequency of post-influenza complications indicate that the Kan Jang phytopreparation not

Tovább olvasom »

C17 – Andrographis paniculata (Chuān Xīn LiaÂn) for symptomatic relief of acute respiratory tract infections in adults and children

Andrographis paniculata (Chuān Xīn LiaÂn) for symptomatic relief of acute respiratory tract infections in adults and children: A systematic review and meta-analysis Download – PDF Abstract Introduction: Antimicrobial resistance (AMR) is a substantial threat to public health. Safe and effective alternatives are required to reduce unnecessary antibiotic prescribing. Andrographis Paniculata (A. Paniculata, Chuān Xīn LiaÂn) has traditionally been used in Indian and Chinese herbal medicine for cough, cold and influenza, suggesting a role in respiratory tract infections (RTIs). This systematic review aimed to evaluate the clinical effectiveness and safety of A. Paniculata for symptoms of acute RTIs (ARTIs). Results: Thirty-three

Tovább olvasom »

E1 – Curcuma longa L. ameliorates asthma control in children and adolescents: A randomized, double-blind, controlled trial

Curcuma longa L. ameliorates asthma control in children and adolescents: A randomized, double-blind, controlled trial Download – PDF ABSTRACT Ethnopharmacological relevance: Roots of Curcuma longa L. are used as medicine for millennia. They possess several pharmacological properties, including anti-inflammatory action, and can be suitable for asthma treatment. Aim of the study: We aimed to test the hypothesis that, in children and adolescents with persistent asthma, the administration of powdered roots of C. longa for 6 months, in addition to standard treatment, compared to placebo, will result in better disease control. Patients and methods: Patients and methods: We conducted a randomized,

Tovább olvasom »

E4 – Curcuma longa L. ameliorates asthma control in children and adolescents

Curcuma longa L. ameliorates asthma control in children and adolescents: A randomized, double-blind, controlled trial Download – PDF ABSTRACT Ethnopharmacological relevance: Roots of Curcuma longa L. are used as medicine for millennia. They possess several pharmacological properties, including anti-inflammatory action, and can be suitable for asthma treatment. Aim of the study: We aimed to test the hypothesis that, in children and adolescents with persistent asthma, the administration of powdered roots of C. longa for 6 months, in addition to standard treatment, compared to placebo, will result in better disease control. Patients and methods: We conducted a randomized, double-blind, placebo-controlled, phase

Tovább olvasom »

E7 – Curcumin attenuates allergic airway inflammation and hyper-responsiveness in mice through NF-kB inhibition

Curcumin attenuates allergic airway inflammation and hyper-responsiveness in mice through NF‑kB inhibition Download – PDF ABSTRACT Ethnopharmacological relevance: Curcumin, a polyphenol compound from Curcuma longa L. has been used for centuries as an anti-inflammatory remedy including asthma. Curcumin has been reported to exert an anti-inflammatory effect, in part, through inhibition of the NF-kB pathway. Aim of the study The purposes of this study were to determine whether curcumin inhibits NF-kB dependent transcription in vitro, and test whether treatment with curcumin reduces allergen-induced airway inflammation and hyper-responsiveness in a mouse model of asthma through inhibition of NF-kB pathway. Materials and methods:

Tovább olvasom »

A3 – Inhibitory activity of a standardized elderberry liquid extract against clinically-relevant human respiratory bacterial pathogens and influenza A and B viruses

Inhibitory activity of a standardized elderberry liquid extract against clinically-relevant human respiratory bacterial pathogens and influenza A and B viruses Download – PDF Abstract Background: Black elderberries (Sambucus nigra L.) are well known as supportive agents against common cold and influenza. It is further known that bacterial super-infection during an influenza virus (IV) infection can lead to severe pneumonia. We have analyzed a standardized elderberry extract (Rubini, BerryPharma AG) for its antimicrobial and antiviral activity using the microtitre broth micro-dilution assay against three Gram-positive bacteria and one Gram-negative bacteria responsible for infections of the upper respiratory tract, as well as

Tovább olvasom »

A6 – Inhibition of Several Strains of Influenza Virus in Vitro and Reduction of Symptoms by an Elderberry Extract (Sambucus nigra L.) during an Outbreak of Influenza B Panama

Inhibition of Several Strains of Influenza Virus in Vitro and Reduction of Symptoms by an Elderberry Extract (Sambucus nigra L.) during an Outbreak of Influenza B Panama Download – PDF Abstract A standardized elderberry extract, Sambucol® (SAM), reduced hemagglutination and inhibited replication of human influenza viruses type A/Shangdong 9/93 (H3N2), A/Beijing 32/92 (H3N2), A/Texas 36/91 (HlNl), A/Singapore 6/86 (HlNl), type B/Panama 45/90, B/Yamagata 16/88, B/Ann Arbor 1/86, and of animal strains from Northern European swine and turkeys, A/Sw/Ger 2/81, A/Tur/Ger 3/91, and A/Sw/Ger 8533/91 in Madin–Darby canine kidney cells. A placebo-controlled, double blind study was carried out on a group

Tovább olvasom »

AntiBac összetevőinek élettani hatásai: epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma

AntiBac összetevőinek élettani hatásai Epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma, fekete bors Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszulák összetételéről és azok élettani hatásairól, melyek a következők: A FEKETE BODZA támogatja az emberi szervezet védelmét biztosító immunrendszert. A FOKHAGYMA hozzájárul a bél mikrobiológiai egyensúlyának a fenntartásához, valamint a káros baktériumok és mikroorganizmusok elleni védekezéshez. A KESERŰ ANDROGRÁFISZ segíti a szervezet természetes védekező képességét, különösen a felső légutak szintjén. Az ORVOSI PEMETEFŰ segíti a béltraktust, hozzájárul az egészséges emésztéshez, a máj és epe normál működéséhez. A KURKUMA + FEKETE BORS segíti az immunrendszert, a tüdő és a légutak egészségét, valamint az allergiákkal szembeni

Tovább olvasom »

A1 – Antiviral properties of Elderberry

Antiviral properties of Elderberry Download – PDF ABSTRACT Sambucus nigra products (Sambucol) have antiviral properties against different strains of influenza virus. Sambucol Elderberry Extract and its formulations activate the healthy immune system by increasing inflammatory cytokine production. Standardized elderberry liquid extract possesses antimicrobial activity against both Gram-positive bacteria of Streptococcus pyogenes and group C and G Streptococci, and the Gram-negative bacterium Branhamella catarrhalis in liquid cultures. Sambucus Formosana Nakai stem ethanol extract displayed the strong anti-HCoV-NL63 (human coronavirus NL63) potential. Source:https://www.researchgate.net/publication/340236781_Antiviral_properties_of_Elderberry

Tovább olvasom »

A3 – Inhibitory activity of a standardized elderberry liquid extract against clinically-relevant human respiratory bacterial pathogens and influenza A and B viruses

Inhibitory activity of a standardized elderberry liquid extract against clinically-relevant human respiratory bacterial pathogens and influenza A and B viruses Download – PDF Abstract Background: Black elderberries (Sambucus nigra L.) are well known as supportive agents against common cold and influenza. It is further known that bacterial super-infection during an influenza virus (IV) infection can lead to severe pneumonia. We have analyzed a standardized elderberry extract (Rubini, BerryPharma AG) for its antimicrobial and antiviral activity using the microtitre broth micro-dilution assay against three Gram-positive bacteria and one Gram-negative bacteria responsible for infections of the upper respiratory tract, as well as

Tovább olvasom »

A4 – Randomized Study of the Efficacy and Safety of Oral Elderberry Extract in the Treatment of Influenza A and B Virus Infections

Randomized Study of the Efficacy and Safety of Oral Elderberry Extract in the Treatment of Influenza A and B Virus Infections Download – PDF Introduction The influenza virus is an orthomyxovirus and causes an acute respiratory tract disease. Influenza is typically characterized by abrupt onset of fever, headache, myalgia, sore throat and non-productive cough. The illness is usually self-limiting, with relief of symptoms occurring within 5 – 7 days. Nevertheless, it is an important disease due to its ease of communicability, short incubation time, rapid rate of viral mutation, related morbidity, resultant loss of productivity, and the possibility of severe

Tovább olvasom »

A5 – Elderberry Supplementation Reduces Cold Duration and Symptoms in Air-Travellers

Elderberry Supplementation Reduces Cold Duration and Symptoms in Air-Travellers: A Randomized, Double-Blind Placebo-Controlled Clinical Trial Download – PDF Abstract Intercontinental air travel can be stressful, especially for respiratory health. Elderberries have been used traditionally, and in some observational and clinical studies, as supportive agents against the common cold and influenza. This randomized, double-blind placebo-controlled clinical trial of 312 economy class passengers travelling from Australia to an overseas destination aimed to investigate if a standardised membrane filtered elderberry (Sambucus nigra L.) extract has beneficial effects on physical, especially respiratory, and mental health. Cold episodes, cold duration and symptoms were noted in

A7 – Sambucus nigra extracts inhibit infectious bronchitis virus at an early point during replication

Sambucus nigra extracts inhibit infectious bronchitis virus at an early point during replication Download – PDF Abstract Background: Infectious bronchitis virus (IBV) is a pathogenic chicken coronavirus. Currently, vaccination against IBV is only partially protective; therefore, better preventions and treatments are needed. Plants produce antimicrobial secondary compounds, which may be a source for novel anti-viral drugs. Non-cytotoxic, crude ethanol extracts of Rhodiola rosea roots, Nigella sativa seeds, and Sambucus nigra fruit were tested for anti-IBV activity, since these safe, widely used plant tissues contain polyphenol derivatives that inhibit other viruses. Results: Dose–response cytotoxicity curves on Vero cells using trypan blue

Tovább olvasom »

A9 – Black elderberry (Sambucus nigra) supplementation effectively treats upper respiratory symptoms

Black elderberry (Sambucus nigra) supplementation effectively treats upper respiratory symptoms: A metaanalysis of randomized, controlled clinical trials Download – PDF Abstract Upper respiratory symptoms are often treated with over the counter drugs, antibiotics, and antiviral medications. Due to concerns about safety and efficacy, there is a demand for an alternative solution. Black elderberry (Sambucus nigra) has been used to treat cold and flu symptoms, but there are no large-scale studies or meta-analyses. This meta-analysis quantifies the effects of elderberry supplementation and evaluates moderators including vaccination status and the underlying pathology. This analysis included a total of 180 participants and evaluates

Tovább olvasom »

AntiBac összetevőinek élettani hatásai: epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma

AntiBac összetevőinek élettani hatásai Epesavak, bodza, kurkuma, pemetefű, andrográfisz, fokhagyma, fekete bors Szakértői beszélgetés az AntiBac kapszulák összetételéről és azok élettani hatásairól, melyek a következők: A FEKETE BODZA támogatja az emberi szervezet védelmét biztosító immunrendszert. A FOKHAGYMA hozzájárul a bél mikrobiológiai egyensúlyának a fenntartásához, valamint a káros baktériumok és mikroorganizmusok elleni védekezéshez. A KESERŰ ANDROGRÁFISZ segíti a szervezet természetes védekező képességét, különösen a felső légutak szintjén. Az ORVOSI PEMETEFŰ segíti a béltraktust, hozzájárul az egészséges emésztéshez, a máj és epe normál működéséhez. A KURKUMA + FEKETE BORS segíti az immunrendszert, a tüdő és a légutak egészségét, valamint az allergiákkal szembeni

Tovább olvasom »

B16 – Preventing the Common Cold With a Garlic Supplement

Preventing the Common Cold With a Garlic Supplement: A Double-Blind, Placebo-Controlled Survey Download – PDF Abstract One hundred forty-six volunteers were randomized to receive a placebo or an allicin-containing garlic supplement, one capsule daily, over a 12-week period between November and February. They used a five-point scale to assess their health and recorded any common cold infections and symptoms in a daily diary. The active-treatment group had significantly fewer colds than the place­bo group (24 vs 65, P

Tovább olvasom »

B5 – Efficacy of Garlic and Onion against virus

Efficacy of Garlic and Onion against virus Download – PDF Abstract In the current scenario, pharmaceutical industry is dependent on chemical based drugs to treat viral infection. However, these drugs are known to induce many side effects in human body. There is pressing need to promote safe alternative to chemical based antiviral drugs. Onion and garlic are natural sources which are known to possess antiviral properties. It is well known that onion and garlic are rich source of organosulfur compounds. Organosulfur compounds like quercetin and allicin are associated with inhibition of viral infection. These chemicals can hinder virus attachment to

Tovább olvasom »

B9 – Garlic Lowers Blood Pressure in Hypertensive Individuals, Regulates Serum Cholesterol, and Stimulates Immunity: An Updated Meta-analysis and Review

Garlic Lowers Blood Pressure in Hypertensive Individuals, Regulates Serum Cholesterol, and Stimulates Immunity: An Updated Meta-analysis and Review Download – PDF Abstract Background: Garlic has been shown to have cardiovascular protective and immunomodulatory properties. Objectives: We updated a previous meta-analysis on the effect of garlic on blood pressure and reviewed the effect of garlic on cholesterol and immunity. Methods: We searched the Medline database for randomized controlled trials (RCTs) published between 1955 and December 2013 on the effect of garlic preparations on blood pressure. In addition, we reviewed the effect of garlic on cholesterol and immunity. Results: Our updated meta-analysis

Tovább olvasom »

C12 – A randomized double blind placebo controlled clinical evaluation of extract of Andrographis paniculata (KalmCold) in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection

A randomized double blind placebo controlled clinical evaluation of extract of Andrographis paniculata (KalmCold) in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection Download – PDF Abstract A randomized, double blind placebo controlled clinical study was conducted to evaluate the efficacy of KalmCold™, an extract of Andrographis paniculata, in patients with uncomplicated upper respiratory tract infection (URTI). The assessment involved quantification of symptom scores by Visual Analogue Scale. Nine self evaluated symptoms of cough, expectoration, nasal discharge, headache, fever, sore throat, earache, malaise/fatigue and sleep disturbance were scored. A total of 223 patients of both sexes were randomized in two groups

Tovább olvasom »

C13 – A randomized, controlled study of Kan Jang versus amantadine in the treatment of influenza in Volgograd

A randomized, controlled study of Kan Jang versus amantadine in the treatment of influenza in Volgograd Download – PDF Abstract Two randomized, parallel-group clinical studies with a verum and a control group were performed to investigate the effect of a standardized extract (SHA-10) of Andrographis panaiculata (N.) fixed combination Kan Jang in the treatment of diagnosed influenza viral infection. The pilot study was performed on 540 patients with 71 Kan Jang-treated patients with the second phase conducted enrolling 66 patients. The differences in the duration of sick leave and frequency of post-influenza complications indicate that the Kan Jang phytopreparation not

Tovább olvasom »

C17 – Andrographis paniculata (Chuān Xīn LiaÂn) for symptomatic relief of acute respiratory tract infections in adults and children

Andrographis paniculata (Chuān Xīn LiaÂn) for symptomatic relief of acute respiratory tract infections in adults and children: A systematic review and meta-analysis Download – PDF Abstract Introduction: Antimicrobial resistance (AMR) is a substantial threat to public health. Safe and effective alternatives are required to reduce unnecessary antibiotic prescribing. Andrographis Paniculata (A. Paniculata, Chuān Xīn LiaÂn) has traditionally been used in Indian and Chinese herbal medicine for cough, cold and influenza, suggesting a role in respiratory tract infections (RTIs). This systematic review aimed to evaluate the clinical effectiveness and safety of A. Paniculata for symptoms of acute RTIs (ARTIs). Results: Thirty-three

Tovább olvasom »

C2. Andrographis paniculata (Burm. f.) Wall. ex Nees: A Review of Ethnobotany, Phytochemistry, and Pharmacology

Andrographis paniculata (Burm. f.) Wall. ex Nees: A Review of Ethnobotany, Phytochemistry, and Pharmacology Download – PDF Conclusion The demand of AP is greatly increased in the past few years for its overwhelming therapeutic potentials. Available data on AP also clearly expresses a broad spectrum of pharmacological properties of this plant. Due to possessing extensive pharmacological activities, the AP can be safely regarded as one of the modern catholicons. However, the investigated pharmacological activities of AP need validation through the clinical study. Though several clinical studies were successfully completed without adverse effects or fatalities, most of them only investigated upper

Tovább olvasom »

C3 – Andrographolide and its fluorescent derivative inhibit the main proteases of 2019-nCoV and SARS-CoV through covalent linkage

Andrographolide and its fluorescent derivative inhibit the main proteases of 2019-nCoV and SARS-CoV through covalent linkage​ Download – PDF ABSTRACT: The coronavirus disease 2019 (COVID-19) pandemic caused by 2019 novel coronavirus (2019-nCoV) has been a crisis of global health, whereas the effective vaccines against 2019-nCoV are still under development. Alternatively, utilization of old drugs or available medicine that can suppress the viral activity or replication may provide an urgent solution to suppress the rapid spread of 2019-nCoV. Andrographolide is a highly abundant natural product of the medicinal plant, Andrographis paniculata, which has been clinically used for inflammatory diseases and anti-viral

Tovább olvasom »

C4 – Andrographolide as a potent and promising antiviral agent

Andrographolide as a potent and promising antiviral agent Download – PDF ABSTRACT Andrographolide is a labdane diterpenoid extracted and purified from the aerial parts of plants belonging to genus Andrographis (Acanthaceae). The research has shown the plant based compound is low cytotoxic, having antimicrobial, anti-cancer, antiviral and anti-parasitic effects. Andrographolide both prevent spread as well as transmission of virus to neighboring cells by interfering with different cell signaling pathways. In addition to its medicinal value, plant has been found having nutritional value. Therefore being cost effective, easy availability and having nutritional value as a natural supplement, can be used to

Tovább olvasom »

C7 – Fah Talai Jone proven effective in improving condition of COVID- 19 patients – DTAM

C7 – Fah Talai Jone proven effective in improving condition of COVID- 19 patients – DTAM Download – PDF Abstract Extracts from the Fah Talai Jone (Andrographis Paniculata) medicinal plant have proven effective in improving the condition of those infected with COVID-19, after the traditional medicine was administered during clinical trials, jointly conducted by the Faculty of Medicine of Siriraj hospital, the Chulabhorn Research Institute, the Medical Science Department, the Government Pharmaceutical Organization and the Department of Thai Traditional and Alternative Medicine (DTAM). Source: https://www.thaipbsworld.com/fah-talai-jone-proven-effective-in-improving-condition-of-covid-19-patients-dtam/

Tovább olvasom »

D1 – An Insight into a Blockbuster Phytomedicine; Marrubium vulgare L. Herb. More of a Myth than a Reality?

An Insight into a Blockbuster Phytomedicine; Marrubium vulgare L. Herb. More of a Myth than a Reality? DOWNLOAD PDF ABSTRACT Aerial parts and the root of Marrubium vulgare L. (white horehound) have been traditionally used in Europe and in southern and eastern Mediterranean countries. During colonization, the plant was introduced in America to great levels of popularity because of the simplicity of its growing; it was especially popular in Mexico and Brazil, where it has been known as ‘maromba’, ‘marroio’ or ‘marroio-branco’. Ethnopharmacological uses of M. vulgare include treating respiratory diseases such as acute or chronic bronchitis, colds and asthma.

Tovább olvasom »

E1 – Curcuma longa L. ameliorates asthma control in children and adolescents: A randomized, double-blind, controlled trial

Curcuma longa L. ameliorates asthma control in children and adolescents: A randomized, double-blind, controlled trial Download – PDF ABSTRACT Ethnopharmacological relevance: Roots of Curcuma longa L. are used as medicine for millennia. They possess several pharmacological properties, including anti-inflammatory action, and can be suitable for asthma treatment. Aim of the study: We aimed to test the hypothesis that, in children and adolescents with persistent asthma, the administration of powdered roots of C. longa for 6 months, in addition to standard treatment, compared to placebo, will result in better disease control. Patients and methods: Patients and methods: We conducted a randomized,

Tovább olvasom »

E2 – Immunomodulatory activity of curcumin

Immunomodulatory activity of curcumin Download – PDF Abstract Curcumin, an active ingredient present in Curcuma longa, was analysed for the immunomodulatory activity in Balb/c mice. Curcumin administration was found to increase the total WBC count (15,290) significantly on the 12th day Group of animals treated with vehicle alone showed results similar to that of normal animal (10,130 on 12th day). Curcumin increased the circulating antibody titre (512) against SRBC. Curcumin administration increased the plague forming cells (PFC) in the spleen and the maximum number of RFC was observed on the 6th day (1,130 PFC/10® spleen cells) after immunization with SRBC.

Tovább olvasom »

E6 – Curcumin Attenuates Allergen-Induced Airway Hyperresponsiveness in Sensitized Guinea Pigs

Curcumin Attenuates Allergen-Induced Airway Hyperresponsiveness in Sensitized Guinea Pigs Download – PDF ABSTRACT Anti-asthmatic property of curcumin (diferuloylmethane), a natural product from the rhizomes of Curcuma longa, has been tested in a guinea pig model of airway hyperresponsiveness. We sensitized guinea pigs with ovalbumin (OVA) to develop certain characteristic features of asthma: allergen induced airway constriction and airway hyperreactivity to histamine. Guinea pigs were treated with curcumin during sensitization (to examine its preventive effect) or after developing impaired airways features (to examine its therapeutic effect). Status of airway constriction and airway hyperreactivity were determined by measuring specific airway conductance (SGaw)

hu_HUMagyar
Scroll to Top